G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)

TANULMÁNYOK - Mészáros István: Hat évszázad iskolái a Kárpát-medencében

HAT ÉVSZÁZAD ISKOLÁI A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN Tiszántúlon Debrecenben, Sárospatakon, Miskolcon, azután Szegeden; a Felvidéken Besztercebányán, Körmöcbányán, Selmecbányán, Zólyomban, Iglón, Késmárkon, Lőcsén, Trencsénben, Eperjesen, Bártfán, Kassán; Erdélyben Máramarosszigeten, Nagybányán, Besztercén, Meggyesen, Szászsebesen, Szászvárosban, Nagyszebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Az 1530-as évektől a hazai tájakon is gyorsan terjedő reformáció nálunk sem hozott létre új iskolatípust, új tananyag-rendet: a korábbi városi-plébániai iskolák élték tovább életüket reformált hitben gondolkodó iskola-rektorok vezetésével, ugyanilyen felfogásúvá vált plébánosok, városi magisztrátusok felügyelete alatt. Maga a tudati átalakulás évtizedekbe telő folyamat volt, s az új tanokkal ismerkedő papok, iskolarektorok és nagydiákok aligha voltak tudatában annak, hogy ők már egy új hit, egy új vallás követői. E folyamat közben a reformátorok tanbeli és egyházfegyelmi újításai az iskolát, annak szervezetét és belső tartalmát lényegében nem érintették. 1526, a gyászos mohácsi csata éve az magyar iskolaügy történetében nem jelent korszakhatárt. Ezt jelzi például, hogy az 1530-as, 1540-es években még javában működött a pécsi székesegyházi iskola (éppen egy itáliai tanár, a sienai Pietro Illicino tanított itt); a későbbi hódoltsági területeken is egyelőre még élt a hagyományos iskolaszervezet. Több évtizedbe telt, amig a török véglegesen berendezkedett, pusztítva a lakosságot, megsemmisítve a helyi keresztény kultúrát. 1543-ban foglalta el a török a magyar művelődés ősi fellegvárát: Esztergomot, de ez sem jelentette létének befejezését. Az érsek a Felvidék egyik kis szabad királyi városába tette át székhelyét, s ide telepítette át nagymúltú székesegyházi iskoláját is. Megsemmisült ugyan a nagyhatású esztergomi humanista központ, de a ló. század egyik legkiemelkedőbb humanista intézménye Oláh Miklós érsek nagyszombati iskolája lett. Ismerjük 1554-ben készült, majd 1558-ban továbbfejlesztett szervezetét: ezt a Mohács előtti esztergomi székesegyházi iskola mintájára készítették el. Ilyen bőségben még nem tanították hazai iskolában az antik klasszikus szerzők műveit! A ló. század középső éveiben a nagyszombati iskola tanára volt a kiváló németalföldi humanista, a flamand Nicasius Ellebodius, a kor legkiválóbb európai görög filológusa. Főműve — Arisztotelész „Poétika" című művének latin fordítása, értelmezése és kommentálása — a század leggondosabb Poétikaparafrázisa. 1577-ben - elsősorban az iskola céljait szolgálva - megindult a nagyszombati nyomda működése. A falusi plébániai iskolák a l6. század közepén népiskolákká alakultak át. Erről az első hazai hivatalos rendelkezést az Oláh Miklós érsek elnöklete alatt összeült nagyszombati zsinat hozta 1560-ban. Eszerint a népiskola feladata már nem a klerikusképzés, hanem általában minél több fiú és leány egybegyűjtése a tanító vezetése alatt, nekik vallási, erkölcsi, társadalmi ismeretek oktatása, egyházi énekek gyakorlása; a továbbtanulni szándékozó fiúknak pedig az olvasás-írás megtanítása. A ló. század középső évtizedeiben a Kárpát-medence török által nem háborgatott országrészeiben a legtöbb város meglevő katolikus — hagyományos vagy humanista — városi-plébániai iskolája protestáns vezetés alá került. A nagyobb városokban azután a protestánsok — a középkori székesegyházi iskolák mintájára — az alsó- és középszintből álló volt városi-plébániai iskolára teológiai tagozatot is szerveztek. (Ezeket a protestáns háromtagozatos iskolákat később, a 17. század második felétől „kollégium"-oknak nevezték.) Sárospatak, Pápa és Debrecen protestáns kollégiumai a későbbi századokban élték virágkorukat. A ló. században még egyszerűbb szervezetűek, egyszerűbb tananyagúak voltak; mindhárom a korábbi helyi katolikus városi-plébániai iskola életét folytatta protestáns vezetés alatt. Átalakulásuk, átfejlődésük protestáns iskolákká a 16. század középső szakaszában több évtizeden át tartott. A katolikus iskolai centrumát ekkor Nagyszombat, Pozsony, Győr székesegyházi-káptalani iskolái alkották. A 16. század második fele a magyar iskola- és neveléstörténet fontos átmeneti periódusa volt: ez a hazai iskolarendszer — még a régi szervezeti keretek közötti — több felekezetűvé alakulásának képlékeny időszaka; a katolikus egyház mellett megjelentek a különféle protestáns iskolaszervezők is. Egy hosszú, több mint félezer esztendős korszak, a magyar iskola- és neveléstörténet hat évszázada a l6—17. század fordulóján végérvényesen lezárult. Új nevelési elvekkel, új iskola-szerkezetekkel, új tananyagokkal indult a 17. század elején a következő korszak. IRODALOM Békefi Rémig: Székesegyházi iskoláink szervezete az Anjoukorban. Bp. 1897. — Uő: A népoktatás története Magyarországon 1540-ig. Bp. 1906. — Uő: A káptalani iskolák története 1540-ig. Bp. I9IO. — Acsay Ferenc: Nemzeti elem az Árpádok művelődésében és iskolázásában. Pápa 1910. — Fináczy Ernő: A középkori nevelés története. Bp. 1914. — Uő: A renaissance kori nevelés története. Bp. 1919. — Balassa Brúnó: A latintanítás története. Bp. 1930. — Csóka J. Lajos: Középkori bencés iskolák. Pannonhalmi Szemle 1943- — Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp. 1971. — Mezey László: Deákok és lovagok. Bp. 1961. — Uő: Deákság és Európa. Bp. 1979. — Mészáros István: Az iskolaügy története Magyarországon 996—1777 között. Bp. 1981. — Uő: XVI. századi városi iskoláink és a „studia humanitatis". Bp. 1981. 29