G. Szende Katalin – Szabó Péter szerk.: A magyar iskola első évszázadai = Die Ersten Jahrhunderte des Schulwesens in Ungarn : 996-1526 (Győr, 1996)

TANULMÁNYOK - Kelemen Elemér: Ezeréves a magyar iskola

KELEMEN ELEMÉR ciálódó - keresztény és keresztyén - európai kultúrának. A felvilágosodás százada kiterjedt iskolahálózatot, mintegy négyezer kisiskolát és csaknem száz rangos kollégiumot, gimnáziumot talált a magyar földön. Mária Terézia nagyszabású tanügyi reformja az 1770es években ezt az iskolarendszert akarta - birodalmi szempontok és a felvilágosult abszolutizmus logikája szerint - sajátosan értelmezett európai keretek közé terelni. Alapeszméje, hogy ti. az iskola közügy, „politikum", több mint kétszáz éve a magyar iskola súlyos konfliktusainak forrása. A magyar nevelés történetének ez a két évszázada a túlzott központi beavatkozás és az iskolafenntartói-iskolai autonómia, a gyakran türelmetlen aufklérizmus, a poroszos merevség és tekintélyelvűség, valamint a modernebb, polgári mintákat követő szabadságelv, a liberalizmus iskola körüli - s nemcsak az iskoláért vívott - harcainak a története (is). A magyarországi iskola fejlődését azonban soha semmi nem fordította el úgy a nevelésügy fejlődésének egyetemes, európai irányaitól, mint a politikai szándékoktól vezérelt, meglehet jó szándékú, ám többnyire ellentmondást nem tűrően erőszakos központi modernizációs szándék. (Ennek példáit a Ratio Educationi&ó\ az Entwurfon át az 1930-as, majd az „ötvenes" évek eltérő ideológiai és politikai szándékoktól vezérelt, ám azonos természetű etatizmusáig és a közelmúlt restaurálási törekvéseiig terjedően hosszasan sorolhatnánk.) A modern magyar közoktatás alapjait végül is a 19. század uralkodó eszméinek szellemében - a legnagyobb magyar művelődéspolitikus, Eötvös József rakta le az elbukott polgári forradalmat és nemzeti szabadságharcot követő kiegyezés éveiben, 1867 után. Számos intézkedése, így például a tankötelezettség és a tanszabadság egyensúlyán alapuló modern népoktatás törvényi alapjainak a megteremtése a mintául szolgáló Európát is megelőzte. Erre épülhetett aztán a középiskola, a szakképzés és a felsőoktatás számszerű eredményekkel is igazolható és a gazdaságban, társadalomban egyaránt minőségi változásokat elindító, átfogó reformja. A 20. század nagy történelmi megpróbáltatásai kevéssé kedveztek a magyar iskola fejlődésének. A közoktatás mind a harmincas, mind az ún. ötvenes években egy korlátlan hatalomra törekvő, erőszakos világnézetű, kirekesztő hatalmi politika eszközévé torzult, miközben mérhetetlenül meggyengült a történeti hagyományokból és a nemzetközi kapcsolatokból merítő immunitása. Az iskolaügy monopolizálására, ideológiai indíttatású, etatista kisajátítására irányuló törekvések időszakos sikere egy alternatívák nélküli, egyenirányítású, monolit iskolarendszer kialakulását eredményezte, ami elveszítette a korábbi szerves fejlődés folyamán, történetileg kialakult sokszínűségét, szervezeti és tartalmi gazdagságát. Ezt a torzulást a mennyiségi és minőségi fejlődés számottevő tényei sem fedhetik és feledtethetik el. A századvég azonban harmadszor is felmutatta számunkra a nemzetközi fejlődés tendenciáira is figyelő irányváltozás esélyét, ám az ismételt - s ezért jóvátehetetlenül tragikus - iránytévesztés veszedelmes alternatíváját is. Befejezésül az ezeréves magyar iskola szükségképpen töredékesen - és meglehet, szubjektív módon - felvázolt történetének néhány olyan tanulságára utalok, amelyek támpontot kínálhatnak a tájékozódáshoz és az értékválasztáshoz, akár a millenniumi előkészületeket, akár az oktatáspolitikai döntéseket illetően. A legfontosabb talán az, hogy az iskola a magyar történelem legsúlyosabb időszakaiban is megtartó erő, nemzeti fennmaradásunk egyik legfontosabb intézménye volt. Záloga, s egyben bizonyítéka a mindenkori magyar társadalom életképességének s a gyermekekért, azaz a jövőért érzett felelősségének. Az előbbiekből következik az iskola felbecsülhetetlenül fontos szerepe a mindenkori modernizációban. A magyar gazdaság és társadalom fejlődésének virágzó korszakait, amikor is lépést tartottunk az egyetemes fejlődéssel, vagy sikerrel kísérelhettük meg a felzárkózást, mindig az oktatás nagy és eredményes expanziói előzték meg. A reformkort és 1848/49-et a Ratiok kora, a 19-20. század fordulójának nagyarányú fejlődését közoktatásunknak az eötvösi népoktatási törvénnyel megalapozott polgári átalakulása. Távoli országok példájára hivatkozva olykor hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni saját történelmünknek ezt a bizonyító értékű tapasztalatát. Ugyancsak mának szóló tanulság az is, hogy az iskola folyamatos párbeszédet jelentett az egyetemes emberi kultúrával: eszmék és módszerek, tanítók és tanítványok folytonos cseréjét. Ennek révén nemcsak mi gyarapodtunk, adtunk is az emberiségnek: világhírű tudósokat, művészeket vagy éppen megbecsült, konvertálható munkaerőt. S az iskola különösen eleven kapcsolatot jelentett Közép- és Kelet-Európa, mindenekelőtt a Kárpát-medence egymásra utalt népei között, nemcsak a magyarság, hanem más népek nemzeti kultúrájának épülését is ösztönözve és segítve. Az iskolatörténeti évforduló előkészületei az 1980-as évekre nyúlnak vissza. 1990-ben létrejött az „Ezeréves a magyarországi iskola" alapítvány, 1992ben millenniumi emlékbizottság alakult. A Kormány IO92/I994. X. 7. számú határozata értelmében az iskolatörténeti évforduló a millecentenáriumi rendezvények egyik kiemelt, államilag támogatott eseménysorozatává vált. 1995-ben - Kosáry Domokos elnökletével - újjáalakult az Iskolatörténeti Emlékbizottság. 18