Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

XII. Hahnekamp György

Mindezt már hétfőn, betegsége harmadik napján kérte; aki valamire figyelmeztetni akarta, bizonyára elkésett vele, mert Hahnekamp még ilyetén állapotában is mindenre előre gondolt. Egyike azoknak, kik utolsó szentáldozásánál jelen voltak, erről ezeket irja: Szerdán ismét gyónt s Äseensio napján reggel (16-án) áldozott. Viatikumként! — szólt oda az áldoztató papnak; aztán kérte és föl is vette az utolsó kenetet. Majd kérte az apostoli (pápai) áldást. A környezet még huzakodott vele. Belenyugodott; de még előttünk lebeg fenyegető kézmozdulata, midőn a ténykedő paphoz fordult ezen szavakkal: Aztán gondja legyen ám rá! Délután 5 órakor a kezelő orvos válságos fordulatot jelentett. Ekkor a beteg a káptalani helynöktől vette a pápai áldást. Utána a nagybeteg kérőleg mondta: Pro jubilaeo obtinendo, non possem habere aliquam gratiam? Per suspirium J. M. et J. vobis commendo animam meam. Ebben is részesült. Utolsó éjjel apácák akartak betegágya mellett virrasztani. Nem engedte meg, arra való hivatkozással, hogy a szemináriumi törvények értelmében nőknek nem szabad éjjel a szemináriumban lenni. Ezen este valaki azt az ajánlatot tette neki, hogy nála, az ő szobajáabn végzi a breviáriumot, mivel betegségében ő maga nem végezhet officiumot. Az ajánlatra arca örömre derült és köszönettel fogadta a szives figyelmet. — Éjfél felé az orvos utasítására a papok egyidőre eltávoztak, mert még fölöslegesnek tartották a virrasztást. Éjfél után, mikor elmúlt Ascensio s beköszöntött Szent Páskális napjának hajnala, elérkezett utolsó órája. Breviáriumot kért s ebből imádkozott; a jelek szerint az »Officium defunctorum«-ot és a bűnbánati zsoltárokat mondotta el. Azután a keresztet kérte s Jézussal szivében, szent nevével ajakán, hol a keresztet, hol a breviáriumot csókolgatta. Majd bucsuzóképen így szólt: Én mindenkinek megbocsátok. Szeretem minden paptársamat. Isten áldja meg az intézeti elöljárókat, áldja meg a kispapokat. Isten áldja meg mindazokat, kik velem valaha bármi kis jót tettek. Még egy kereszt ajakán, — és elállt szive dobbanása. Ecce quomodo moritur Justus! íme ilyen az igaznak halála! Egyszerű, jámbor lélek, aki Hahnekampot nem ismerte, nem tudta, hol lakik, azt sem, hogy beteg, ezen az éjjelen — álmában-e vagy másképpen, nem tudja — úgy látta, hogy az ég megnyilik és Szent József képe szivárványszerü iven leszáll a nagyszeminárium fölé. Reggel, mikor a lélekharangot meghúzták, akkor tudta meg, hogy a szemináriumnak halottja van.