Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

I. Széchenyi György

De lássuk mire fordította Széchenyi óriási vagyonát? Egyrészét rokonaira költötte; ám életében oly kimérten, hogy emiatt ellenfelei még fukarsággal is vádolták. Öccsének, Lőrincnek nagy családja, 8 gyermeke volt. Ezek nevelésében, elhelyezésében segédkezet nyújtott. Márton mint jezsuita halt meg, Pálból szerze­tes, győri nagyprépost, végül kalocsai érsek lett; György a család férfiágának fenntartója a primás halála után (1697.) grófi rangot nyert. Mindezekben a nagybátya erős keze volt az irányító és tá­mogató kéz, azért joggal Írhatta (1684-ben) Pál öccsének, »Rut bolond az... aki elhiteti magával, hogy én a magam vérét meg­vessem ... annyi véres verejtékkel, sok pénzemmel, fáradtságom­mal szorzott állapotunkat idegen kézre építsem. Nem volna úgy igaz vér bennem...« Ez kétségkívül azoknak szólt, akik őt roko­naival szemben szűkmarkúsággal vádolták. De gondolt ő az ellenkezőre is, hogy tudniillik akadhatnának, akik sokalják a rokonoknak juttatott birtokokat. Megfelelt ezeknek is előre már. »Ha azt mondanák, irja 1692-ben Pál öccsének, hogy rokonainak sokat adott, mondja meg (Bécsben), hogy szerzett va­gyonának harmadrészével a király engedélye nélkül is szabadon rendelkezhetett s hogy tizedrészét se adta a rokonoknak, amit köz­célokra adományoz végrendeleteiben. A rokonoknak hagyott bir­tokok iára együtt se tesz ki annyit, amennyit csak (magának) a királynak adott.« Ebben sincs semmi túlzás. Végrendeletileg a királyra hagyta a 80 ezer forintos sárfenéki birtokot ( Scharfeneck, ma Manners­dorf) ; az érseki pincékben lévő bort és a magtárokban levő gabo­nát; ezenfelül Pál öccse által, előre is 100 ezer forint készpénzt küldött a királynak. Meg is hozta érte a primás utolsó végrendele­tének megerősítését. A királynak és bécsi kamarának ő volt a legmegbízhatóbb köl­csönzője. Azt mondja róla egyik osztrák történetíró, ha már sehol sem juthattak pénzhez, Széchenyihez fordultak, akitől kaptak 100 ezer forintot is, melyeket konfiskált jószágokkal fizettek vissza. A közcélokra adott és hagyott pénzeket a család történetirója ekképen összegezi. 1. Budán: a vár falainak helyreállítására . . . 30.000 forint a kapuk fenntartására 180.000 ,, az egyetem tanárainak javadalmazására . 107.000 „ a jezsuiták rendházának építésére . . 100.000 „

Next

/
Thumbnails
Contents