Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok
XI. Dr. Mohl Antal
vei is. Napközben, a rendes időn kivül, se nem evett, se nem ivott. Szombati napokon húst soha nem evett; egészséges korában a 40 napi böjtben sem. Betegségében szigorát enyhítette, de 1916-ban élete utolsó esztendejében, az egész böjt ideje alatt újra tartózkodott a huseledelektől. Egyébként rendesen táplálkozott s kevés bort is ivott, vízzel. Számos és kinos operációinak nemcsak készségesen, hanem hősiesen vetette magát alá. Megadással, kiséret nélkül utazott Budapestre, majd Bécsbe, végül még a nagynémetországi Radeinbe is, hol nagy baján gyökeres műtéttel segítettek. Minden föltűnhető önmegtagadást és önsanyargatást szorgosan került; titokban azonban sok mindenfélét gyakorolt. Viselt ciliciumot (tüskés drótövet), — valószínűleg a szentéletü oslii plébános példájára és buzdítására. Minden péntekén s talán máskor is ostorozta mágiát s bizony ostorkötelének szálai jól el vannak nyűve. Mikor egyik betegsége idején a házbeliek eldugták ostorát, közönséges szíjat vett elő, ennek végső lyukaiba apró szögeket dugdosott és ezt használta ostornak. De ha csak lehetett, övéi ebben is megakadályozták. Ám minél szigorúbb volt önmaga iránt, annál elnézőbb, engedékenyebb mások iránt. Soha senkit meg nem támadott, meg nem bántott; sem szóval, sem Írásban. Senkinek, de különösen elöljárótársainak ügyeibe soha nem ártotta magát, még ha erre jogosultnak látszott is volna. »Van ki hallgat, tudván az alkalmas időt.« (Sirák fia, 20, 6.) A Szentlélek ezen mondásához alkalmazkodott mindenkor a legszívesebben. És ha nagyritkán mégis megtörtént, hogy valamelyes félreértés folytán valakinek nemtetszését vonta magára, nem volt nyugta, mig az illetőt meg .nem engesztelte. Ennek 'megvilágítására ide iktatjuk kézirataiból a következő töredéket: »Kedves Kollega Ur! Köztünk a félreértés legcsekélyebb árnyékának sem szabad felmerülnie. Ön valóban jóltevőm, jóakaróm és az ügynek is jóakarója, azért szívből sajnálom, ha önt soraimmal megbántottam és ezennel amennyire csak telik tőlem, bocsánatot kérek öntől.« Ilyen volt dr. Mohi Antalnak lelkülete! De ha még több épületes vonását sorolnánk is föl, azt jegyezte meg rá valaki, még mindig nem kellene attól tartani, hogy sokat mondottunk.