Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

XI. Dr. Mohl Antal

a kivitel jobb időkre maradt. Am a lelkes városplébános nem tudott s oiem is akart sokáig várni. Fáradhatatlanul gyűjtötte az anyagot, hogy a győri hősök emlékét, ha már szoborral nem lehet, egyelőre hozzájok méltó emlékkönyvvel örökítse meg. Igy keletkezett 1913-ban »Győr eleste és visszavetele« cimü díszmunkája, melynek háromezer példányát odaajándékozta a városnak azon célból, hogy a tervezett szobor javára értékesítse. Ezzel ismét folyamatba hozta a győri hősök már-már feledésbe ment szobor-ügyét. A város a szoboralap javára mindenekelőtt (1914. VI. 14-én) nagy népünnepet rendezett, mikor is az idéztük diszműnek népies kivonatát, úgyszintén az ezen alkalomra készült képes levelezőlapokat és a »Petarda« cimü lapot százával terjesztették a közönség körében De alighogy megvolt az ünnepség; s megkezdődött a városnak ajándékozott könyvek értékesítése, kiütött a világháború s a győri hősök aktívái, a 11 ezer koronára szaporodott szoboralap, a többi alapok sorsára jutott, — megsemmisült. Jó, hogy szegény Mohi bácsi meg nem érte. A győri hősök könyvét most a város a győri iskolákban osztogatja jó tanulók jutalmazására. ' Győr hazafias plébánosa azonban, bármennyire érdeklődött is a város ügyei iránt, mégis az országos politika és a politizálás nem volt az ő kenyere! Nagyon is kétes és változó értékűnek tekintette a pap ilyetén működését. Választásoknál is nem annyira a politikát, mint inkább a kath. egyház érdekét tartotta szem előtt. Egyik hires győri követválasztásnál szintén visszavonult; de mert némely buzgó hivei küldöttségileg fölkérték, elment velük az urnához és leszavazott — a függetlenségi jelöltre, aki gyakorlati jó katholikus hírében állott. 190ó-ban, többrendbeli huzamos betegsége miatt kénytelen volt a neki annyira lelkéhez nőtt plébániáról leköszönni. Ez alkalomból plébánosi érdemeiről püspöke, az autonómia és Győr városa nagy elismeréssel nyilatkoztak. Püspöke ezeket irja: »Ez alkalommal legmelegebb köszönetemet és igaz elismerésemet nyilvánítom Méltóságodnak azért a fáradhatatlan munkásságért, utolérhetetlen buzgóságáért, melyet a plébánia vezetésében 2 évtizeden át kifejtett. Méltóságod ez idő alatt a szegények atyja, a betegeknek megvigasztaló ja, a kisdedeknek oktató védője, a lelkeknek Isten szive szerint való gondos pásztora volt. Ahol a győri plébánosokról megemlékeznek, ott Méltóságodnak alkotásait ismerni fogják és becsülni tudják. Az élet könyvében pedig bizonyára aranybetükkel van beirva e 20 év története.«