Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

X. Winterl Antal

hogy az élet bizonytalan. S mikor mindenéből kifogyott, türelmetlenül várta és sürgette a káptalani divizornál az ujabb kvótát! Ä már biztosra azután — ismeretes »kincstárnoká«-tól nem restéit előlegezni. Volt is sietsége, ha a magáéhoz jutott, kötelességének eleget tenni! Említettük már Winterl vendégszeretetét. Ez sem volt puszta természeti hajlam szüleménye, mintha szeretett volna baráti körben jó pohár mellett mulatni. Minden hivásnál magasabb célt tartott szem előtt. Hol szegénységre jutott uri egyént akart megvigasztalni, hol liberális, hitetlen tábor felé kacsingatót magának szívessége által lekötni, hol paptársait valami »eszmenek« megnyerni, amelyet asztal fölött szokott megpendíteni, hol megint az egyház, templom, iskola körül szerzett érdemről megemlékezni, vagy valakit jutalomban részesíteni, vagy jó embereivel együtt lenni, hogy akikkel együtt fáradozott, azokkal együtt szórakozzék. Innen van az a tarka vendégsereg, mely minden lehető alkalommal Winterl házát látogatta. Titulus volt minden ünnep, névnap, vizsgálat befejezése, fánk, korona, gyertyapecsenye, szent Márton ludja, szüret, disznóölés, meleg, hideg időjárás, majális, juniális, szent János-áldás, piros tojás, szentelt kalács stb. Mivel az egész belvárosnak volt plébánosa és a fenti okok alá majd az egyik, majd a másik esett, meghívott ő mindenkit: polgármestert, tanácsost, adótisztet, postatisztet, katonatisztet, szerkesztőt, kortest, doktort, tanárt tanítót, papot, világit, előimádkozót, zászlóvivőt, mennyezetvivőt, az egyleti elnököket, egyes kiváló polgárokat; évenkint egyszer a templom körül fáradozó személyzetet is meghívta, a karnagytól kezdve a harangozóig, a sekrestyeigazgalótól a ministerfiukig. Harangozó, miniszter nekik való helyiségben, a többi a méltóságos ur asztala körül gyűlt össze. És ímindenkor mindenki számára volt szives szava, fölköszöntése; a családtagokról sem feledkezett meg, a gyermekeknek hazaküldte a csemegét. Äz Oltáregylet és Erzsébet-egylet választmányait évenkint egyszer, rendesen Jézus neve ünnepén uzsonnára, »rendkivüli közgyülés«-re gyűjtötte egybe maga köré, elárasztván őket szívességével. De hányszor hűtötte le a (hölgyek gyűlésein a disputatio hevét nyári »fagylaló«-val, mint mondani szokta! Ő maga igen mértékletes vala; a bort éppen hogy csak megízlelte; gyakran nem is ivott; nem ;is tudott igen különbséget tenni jó iés rossz bor között, h böjtöket a legpontosabb szigorral agg koráig megtartotta; a szombati dispensatiót soha sem vette igénybe.