Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

IX. Jáky Ferenc

meg, hanem az akkori legtekintélyesebb újságokban és folyóiratok­ban. Nevezetesen a »Tanodai Lapokban« (1862.) és a »Religio­ban« (1877, IL). Azt szerette, ha az istentiszteletnél a nép közösen énekelt s ezért íiem igen engedte, hogy a kántorok egyedül énekeljenek. Sok Mária-éneket maga szerkesztett, melyek között több ta­lálható a közhasználatú templomi énekek sorozatában. Külön nem jelölhetjük meg ezeket, mert kiadója Bucsánszky Alajos népies nyomtatványain a szerzőket nem szokta megnevezni. írói érdemei közé sorozhatjuk a plébánia krónikájának meg­írását is. Ez a két foliáns kötetre terjedő munka becsesebbnél­becsesebb adatokat tartalmaz. Célját maga Jáky jelöli meg e sza­vakkal: »Minthogy a történelem igen jó tanító, és a régi példák által sokat lehet tanulni, valóban is érdemes azokat följegyezni.« Benne van a krónikában minden háznak, minden családnak törté­nete; az egész évi istentisztelet rendje, minden, ami a búcsújárásra, társulatokra vonatkozik, népszokások, nevezetes események stb. A késő utódok fogják csak igazi becsét fölismerni. 3. A jámbor egyesületeket terjesztő füzetei a következő sor­rendben jelentek meg: Skapuláré (1858.), örökös Rózsafüzér (1860.) Dicső szent László (1863), Szent Rózsafiizérek Könyve (1689 ), Szent Alajos tisztelete (É. n), Szent Vince egyleti kézikönyv (É. n). Első füzetét Magyaróvárott nyomatta Czéh Sándornál, a töb­bit Bucsánszkynál Budapesten; az utolsót azonban Kalocsán, a Hirnök nyomdájában. Irodalmi érdemeit valakinek, valószínűleg Kubinszkynek aján­latára, Rómában is méltányolták s jkinevezték a római pápai aka­démia tagjának, örült-e neki Jáky, nem tudjuk, de hogy e cimét soha nem használta, az bizonyos. XV. Utolsó évei. Mint mindennek, úgy Jáky tevékeny életének vége is elkövet­kezett. 1880. febr. 4-én mondotta aranymiséjét. Trichtl győri ka­nonok volt a manuduktora, Nagy Ignác a szónoka, áscezisben az ő hűséges követője. Paptársai ez alkalommal az utolsó vacsorát ábrázoló szép képpel ajándékozták meg. Ezt ebédlőjében helyezte el s nemsokára oda is testálta. Szerette volna még az oslii első kápolna 500 éves jubileumát (1390—1890.) is megérni, de, mint

Next

/
Thumbnails
Contents