Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

I. Széchenyi György

A soproni kiküldöttek most már elfogadták az eléjük adott összes föltételeket. Ezek lényeges pontjai a következők: 1. Ami ré­gente a katholikusoké volt: templomok, iskolák, javadalmak, céhek stb. azok ismét visszaszállanak a katholikusokra. 2. Az ágost. hit­vallásnak imaházat rendezhetnek be, de csak két prédikátort tart­hatnak; a többiek, az összes egyházi állásban levőkkel együtt, 15 nap alatt elhagyják a várost, vagy pedig reverzálisban igérik meg, hogy hivatásuk gyakorlatáról lemondanak. 3. A Vitnyédy-féle házat (jelenlegi Káptalan) a katholikusoknak átengedik, de kárpótlásul azon utcában kapnak megfelelő házat. 4. A multak miatt senkinek bántódása nem leszen. Ezen megállapodást még ugyanezen hónapban végre is hajtot­ták. Február 27-én előkelő bizottság érkezett Sopronba. Tagjai voltak; Kollonich, a kamara elnöke, Pálffy Tamás kancellár, a bécsi Pázmáneum vicerektora, Ruckel Zsigmond, kikhez másnap még Esterházy Pál és más előkelőségek is csatlakoztak. 28-án, szerdai napon, Kollonich püspök, Nátl polgármester és a tanács tagjai közösen bejárták az átadásra kijelölt templomokat s a kulcsokat átadták Kollonichnak. Közben a katholikusok a Szentlélek-templomban gyülekeztek s innét körmenetileg fölvonultak a szent Mihály-kapu elé Széchenyi püspök fogadására. Az ősz, de még mindig erőteljes püspököt, érseki rangjához méltó hódolattal fogadták és kisérték a szent Mi­hály-templomba. A mennyezetet négy nemes ember vitte. A me­gyéspüspök után lépdeltek az előkelőségek, köztük, — a komissio már megnevezett tagjain kivül : — Esterházy Pál, feleségestől, gróf Daskovich Miklós, gróf Kéri János és még számos más ne­mes. Előttük és utánuk papok, szerzetesek, diákok és hivek ezrei sorakoztak s ünnepélyes zeneszó mellett diadalmasan vonultak az ősi katholikus templomba. Az engesztelő szertartást Pálffy kancellár, a főpapi misét Szé­chenyi, a megyéspüspök végezte. Mindjárt utána Kollonich püspök az ikvahidi szent Erzsébet és belvárosi szent György templomok­ban folytatta az engesztelő szertartást. A szent Mihály-templomban a kancellár prédikált, az Erzsébet-templomban pedig Ruckel Zsig­mond, a Pázmáneum alkormányzója. A Te Deumot Kollonich püspök a szent György-templomban énekelte. Maga a megyés­püspök sehol sem tartott beszédet. Másnap, márc. 1-én leltározás volt; a város mindent vissza­szolgáltatott a katholikusoknak, egyebek közt 20 régi misékelyhe-t és urmutatót is.

Next

/
Thumbnails
Contents