Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

VIII. Dresmitzer József

sékeltnék mondhatjuk. A maga helyén már fölsoroltuk mire használta föl Dresmitzer dús jövedelmeit. De fölsorolta Fenix győri főgimnáziumi igazgató már akkor is, midőn a főigazgatói tisztségtől megváló Dresmitzerhez eme szavakat intézte: Megsiratják sokan a !te távozásodat, mert a tudományok szeretetével oly szépen tudtad egybekapcsolni a felebaráti szeretetet. Hányan vannak szegény diákok, kiket házadban tápláltál; hányan az árvák, elhagyottak, szerencsétlenül jártak, akiknek te voltál atyja, védnöke és megsegítője. Most midőn távozásoddal, hivatalodat, de nem lelkületedet változtatod, ki tudhatná mindezeknek számát, mikor még balkezed sem tudta, mit osztogatott jobbod. Csodálható-e, hogy egy lépést se tehettél, mely jótékonyságoddal együtt ne járt volna. (V. ö. Kútfők. C) 10. sz.) Ezen elismerő szavakból az is következtethető, hogy Dresmitzer 1200 forint főigazgatói fizetését és 6 forintos napidíjait nem a maga személyére, hanem szegény diákok, árvák s elhagyottak megsegélésére, mint ma mondjuk, tisztán karitativ télokra fordította. Halála után a pápóczi prépostság betöltetlen maradt; ezt legjobban azok a szegény tanulók sínylették meg, akik Dresmitzer házában ingyenes élelmezésben részesültek. Préposti háza valóságos kis szeminárium volt. Éppen ez a körülmény indíthatta az uj püspököt, Simor Jánost arra, hogy a pápóczi prépostság javadalmainak élvezetében gyökeres változás történjék. Az ő kérelmére 1857-ben pápa ő szentsége és az apostoli magyar király közös megegyezésével, a pápóczi prépostság javadalmát illetőleg olyatén rendelkezés történt, hogy a tiszta jövedelem háromnegyedrésze az üjonnan létesülő kisebb papnevelőintézet fönntartására szolgáljon, és csak negyedrész illesse meg a pápóczi prépostot, aki azonban a székeskáptalan ellenőrzése mellett megmaradt a prépostsági javadalom kezelőjének. Az sem utolsó érdeme Dresmitzernek, hogy derék mágnásokat nevelt a hazának és jeles papokait az egyházmegyének, akikben az ö hazafias és egyházias lelkülete visszatükröződött s mintegy éltető forrása lett egész életükre kiható egyházias és hazafias működésüknek. Irodalmi, szónoki babérokra nem áhítozott. Itt-ott kiváló alkalmakkor szónokolt ugyan, de csak három beszédjét adta sajtó alá; nevezetesen azt is, amellyel 1850-ben az uj püspököt, Karner Antalt beiktatásakor köszöntötte. De tollat ragadott akkor,