Moh Adolf: Győregyházmegyei jeles papok

VII. Gergely Imre

Alapítványai 195 arra a szándékra, hogy a magyar haza és magyar nemzet boldogok legyenek és a kath. hit az országban terjedjen. 4. Szaporítani kivánta a kántortanítók jövedelmét is, még pe­dig nemcsak saját plébániája területén, hanem az összes szomszé­dos plébániákban. E célból 13 ezer forint tőkét tett le, melynek évi kamatait élvezték: az igmándi, ácsi, szőnyi, mocsai, kocsi, kis­béri, mezőőrsi, vértessomlyói, gallai, bodajki és komáromi kántorok. 5. Végül még némely uradalmi tisztekért is tett évford. alapít­ványi szentmiséket. Mindezek-az alapítványok egész a világháború idejéig virágoz­tak és gazdag gyümölcsöket termettek. Bizonyára Gergelyi példáján épült és lelkesült azon utódja is, akii a proletárdiktatúra idején vértanú-halállal pöcsételte meg nyá­jához és hazájához való hűségét. VI. Jó gazda. Äzt a kérdést is szellőztetnünk kell, hol szerezte Gergelyi a fölsoroltuk sok alapítványhoz szükséges pénzt? Ä császári plébánosi javadalom nem volt afféle címeres java­dalom, de Gergelyi jó gazda volt. Az ő jó gazdálkodásának pedig nem a fösvénység, nem fukarság volt a rugója, hanem azon érdem­számba menő törekvése, hogy templomát minél díszesebbé tehesse s lelki műveinek fönnmaradását alapítványaival minél hosszabb időre biztosíthasa. Az; ő okszerű gazdálkodása a szerény plébánia jövedelmét any­nyira megsokasította, hogy saját pénzéből nemcsak templomra és alapítványokra, hanem a plébániaépület és kertjének csinosítására is szép összegeket fordíthatott. A plébániának hasznothozó jogait körömszakadtáig védte. Igy; 1790-ben tiltakozott az ellen, hogy az eddigi jogszokás ellenére a másvallásuakat a párbér és robotmunka alól fölmentsék, mert ez a plébánia jövedelmét 259 forinttal megrövidítené. Mikor a templom és plébánia földjeit újból kimérték, a hol­dakat nem ölével számították, hanem köblök szerint két köblös földet 1000 ölnek számítva. Ez minden holdnál 200 öl veszteséget jelentett. Gergelyi nem nyugodott bele, hanem addig instált, mig csak; a 'vallásalapból a megcsonkított jövedelmek fejében 73 forint 50 krajcár kongrua-kiegészítést nem kapott. A legeltetés régi rossz szokása volt a falusi népnek. Nemcsak n*

Next

/
Thumbnails
Contents