Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. második kötet (Budapest, 1922)
LXYIII Lőrincz eközben egyre sürgeti atyját, Györgynek azonban a szabadulása, ha késett is, mégis csak bekövetkezett és 1535-ben Várday Pál érsek szolgálatába állott. Vigasztalja bátyját, hogy kiszabadításán fáradozik. A béketárgyalások is megkezdődtek s a pontokban volt, hogy mind a szabadságukat,. mind birtokaikat visszakapják. 1 A csalfa reménység még egyszer megcsalta Lőrinczet. Öccse 1536-ban húgától, Bazini gróf Farkas özvegyétől, Zsófiától visszaszerezte szentgyörgyi szőlőjüket, 2 1537-ben pedig 500 frtot vett kölcsön Batthyányi Ferencztől, a kinek segítségével és 100 frtnyi váltságdíjjal, visszaszerezte bátyja hétévi rabsága után a szabadságát. 3 A fiúk már Ferdinánd pártján voltak, atyjuk azonban János király mellett. 1537-ben István György fiának adja az elzálogosított strémi birtokot és a szentgyörgyi szőlőt, a Lőrincz kiváltására felvett váltságdíjért. 4 Héderváry István ügyeinek kedvező elintézése végett János király Török Bálintnak, a dunántúli főkapitánynak is parancsot küld és oltalmába is ajánlja, ő maga pedig Fanchy Orbán özvegyének, Bary Ilonának a birtokait adományozza Héderváry Istvánnak, 5 kinek fia, György ezalatt Ferdinándnál s az 1539-iki pozsonyi országgyűlésen szorgalmazza ősi javaik visszaszerzését. Ferdinánd már ki is adta Bakich Péternek és Mihálynak a parancsot, hogy adják vissza Héderváry György birtokait, de ezek nem hajlottak a szóra, sőt 1540-ben jogtalan adót is róttak jobbágyaikra. 6 Midőn pedig a királyi leveleket Bakichéknak kézbesíteni akarták, azokat rárói udvarbírájuk 1 át sem vette, s amidőn a patak hídján hagyta a káptalani ember, egy huszár utána hozta, kocsijába dobta. Egy remetei embert fogadott erre a káptalani megbízott, hogy vigye át a levelet Ráróra, ezt azonban balálra verték 1 II. 48., 49., 51. • II. 56. • II. 59., 105. * II. 60., 61. :. ' 5 II. 62., 63. 0 II. 65., 66.