Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. második kötet (Budapest, 1922)
1522-ben Szerdahelyi Imreffy Mihály főlovászmesternek 1000 frtot ad kölcsön, melyre zálogul kapja Pathát. (Somogy m.) Ugyanezen évben a veszprémi püspökség javainak kormányzója. 1 Az óvári és mosonyi jobbágyok ismételten István öttevényi birtokára törtek, a vámból befolyt összeget is elrabolták. 2 Az év végén jobbágyai a lébényi apátság belsőkemnei s a győri káptalan püski-i birtokán hatalmaskodnak. 3 1524-ben ismét kölcsön adott 1000 frtot Várday Pál egri püspöknek és kincstárnoknak, 400 frtot pedig Savoli Jósa Miklósnak, 1 — 1525-ben pedig 200 frtot Ghilley Mártonnak. 5 Ez évben a maga, felesége és fiai, Lőrincz, György és Farkas nevében Som miatt perel,' 1 és Némái György özvegyétől és fiaitól megveszi 250 frtért Győrött Szent István-utczai házokat. 7 Szerdahelyi Fekete Mihálynak már 1522-ben 1000 frtott adott kölcsön, a ki most újra leköti Héderváry javára Patát vagy Vitán várát. 8 Mivel a szarvasmarhák kivitele tilos volt, István elvette azoktól, a kik a tilalmat áthágni akarták. Ilyen 29 marhát azonban a mosonyi jobbágyok szigeti birtokáról elhajtottak, szintúgy ottani jobbágyától, Pénzes Andrástól hatot. 9 Az év végén még 50 frtot adott kölcsön Szemerei Pap Dávidnak, s 1526-ban Thurzó Elek főtárnokmesternek és kincstárnoknak 1500 frtot, a ki Szencz-et (Pozsony) adta érte zálogba Istvánnak. 10 Mosonyban Szentgyörgyiektől négy falut és két pusztát birt zálogban, Mária királyné azonban tőle kiváltotta, viszont újra elzálogosította Poók János udvarmesternek, a ki a mohácsi hadjáratra pénzt adott kölcsön. 11 A mohácsi vész nagy fordulatot idézett elő nemcsak 1 I. 400. * I. 401. 3 II. 434., I. 409. * I. 408., II. 437. B I. 411. 6 II. 438. 7 I. 410. 8 I. 413. 9 I. 414. 10 I. 416.