Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. második kötet (Budapest, 1922)

egy oklevélre, amit esetleg vidéki levéltárban is találtak. A munka végén szíves segítőtársat kaptam dr. Tóth László, majd dr. Csetényi Imre urak szemé­lyében, akik a név- és tárgymutató készítését szíve­sek voltak vállalni. Ez úton is köszönetet mondok fáradozásukért. Őszinte ^köszönetet kell mondanom a Tört. Bizottság előadóinak, dr. Fejérpataky László és dr. Áldásy Antal uraknak, valamint Barabás Samu úrnak, akik jóindulatú figyelmeztetésükkel, támogatásukkal, tanácsukkal és biztatásukkal a kötet megjelenését elősegítették. Ugyanis a II. kötet okleveles anyaga már 1913 végén imprimálva állott, de a bekövetkezett világ­háború, majd a forradalmi országos ballépés meg­gátoltak a mű befejezésében. Még volt alkalmam, hogy az okleveles anyagot 1916 nyarán Hédervárott bemutattam gr. Khuen-Héderváry Károly úrnak, aki élte végéig oly lelkesedéssel csüngött rajta, de a kötet megjelenése előtt hirtelenül ragadta el az irigy sors nagyjaink munkás sorából. Korán elmúlt mun­kás életének és a mult dicső emlékei iránt fogékony lelkének emlékét hirdesse e kötet. Hogy a kötet ojy hosszú idő múlva végre megjelenhetett, azt a megboldogult fiainak gr. Khuen­Héderváry Sándornak és Károlynak nemes áldozat­készsége tette lehetővé. Budapest, 1922 szept. 24. Dr. Závodssky Levente.

Next

/
Thumbnails
Contents