Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)
II. GYŐR 1848—49-BEN
A városnál gróf Zichynek MENDEL ISTVÁN (később Mendelényi) tanácsos volt az alteregója, mikor Zichy leköszönt, ápril 24-én gr. Apponyi Károly katonai parancsnok Mendelt vette oldala mellé polgári biztosnak. Egy másik proklamáczió SZABÓ ZSIGMOND sokorói szolgabirót mentette fel, aki „a megyéből eltávozott s eltávozásának okát nem adta." Ez az ok nem egyéb volt, mint hogy a távozók a közigazgatás pennáját letéve, kardot fogtak a kezökbe s a harczmezőn tartották meg a hivatalos órákat. Hirdetmény. Szabó Kálmán Győr megyének volt első alispánja, azon vétkes pártuak, meily Magyarország kormányát bitorolva, annak lakosait O Felsége legkegyelmesebb királyunk elleni hűtlenségre készteté. és az országot a legnagyobb anarchia örvényébe siilleszté — kitüuó'leg szerepelve, minden tekintetben segédkezeket nyújtván — általam ezennel tellyes hatalmú királyi biztosi minőségemnél fogva, eddig viselt alispáni hivatalától felfiiggesztetik, — és helyébe Győr megye első alispánjának Balogh Cornel ur neveztetvén ki, ezennel ez közhírré tétetik. Többnyire Miután roszlelkü egyének által a' lakosság elr&initése végett azon álhír terjesztetik, hogy a' császári királyi hadsereg minden 40 évet meg nem haladott fegyverfogható embert, erőszakkal besorozva elhajt, és ekép ujjonczokat szed; általam ezennel, a' lakosság tellyes megnyugtatására nyilvánittatik, hogy ezen álhír puszta roszlelkü koholmány; mert minden jólelkű és -engedelmes egyénnek személye ugy, mint vagyona biztosivá lévén, bár ki is, e' részben aggodalmat nein táplálhat. Költ Győrött 1848-ki December 31 -én. Gróf Zichy Bódog, királyi biztos. Hirdetmény. SZABÓ ZSIGMOND Sokoróallyai járásbeli szolgabíró a megyéből eltávozván, 's eltávozása okát maiglan sem adván, — miután a járás tisztviselő nélkül nem maradhat, őt ezennel hivatalától felmentve, helyébe KOLOSVÁRY KÁLMÁNT szolgabírónak kinevezem. A' járást jövendőre ekép osztván fel : MATKOVICS ZSIGMOND főbíró ur járásához fog tartozni : Hali, — Mérges, — Szt.-Mihály, — Kis-Babot, — Szt.-Miklós, — Móriczhida, — Ujés Ó-Malomsok, — Csikvánd, — Szt.-Kút, — Téth, — Ferenczháza, — Teke, —• Ponyvád. KOLOSVÁRY KÁLMÁN járásához pedig fog tartozni : Felpécz, — Kispécz, — Kajár, — Szerecsen, — Gyarmat, — Gyömöre és Csiki. Mi is ezennel mindenkinek kellő tudomására és mihez alkalmazására közhirré tétetik. Győrött, Január 6-án 1849. Gróf Zichy Bódog, királyi biztos. Purifikálnak.