Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)

II. GYŐR 1848—49-BEN

Győr és Mosonymegye, úgy Győr város kir. biztosává gróf Györki* ZICHY BÓDOGOT, katonai parancsnokává gr. APPONYI KÁROLY ezredest Uztosal­nevezte ki. Utasításul adta a kir. biztosoknak, hogy a legszigorúbban járjanak az ostromállapotban levő ország népével szemben. Szedjék be az adókat, a komprommittált városi és megyei tisztviselőket csapják el s nevezzenek ki ők tisztviselőket. A közgyűléseket s mindenféle bizottságok ülését szüntessék be. A meggyőződésük szerint veszedelmes embereket rang- és állás-külömbség nélkül fogassák el s ha karhatalomra van szükség, forduljanak a katonai kerületi parancsnokokhoz. Katonai kerületekre lett felosztva az ország. Győrt Windisch­grätz a soproni ker. parancsnokság alá osztotta be, melynek parancs­nokává Burich tábornokot nevezte ki. Ezek számára is széles hata­lomkörrel megbízást dolgozott ki. Windischgrätz bevonulása napján KORBONITS, a győri polg ár- Korbonits mester beteg lett, oly gyógyíthatlan, hogy hivataláról is leköszönt. Umoud­Átadta azt AMVANDER FERENCZ tanácsosnak. Gróf ZICHY BÓDOG kir. polg. főbiztos decz. 29-én a vármegye kerületi biztosává KOLLER EDÉT, a város biztosává pedig MENDEL ISTVÁN tanácsost nevezte ki. Windischgrätz Győrből elvonulván, itt hátrahagyott teljhatalmú Osztrák­polgári és katonai biztosa megkezdték működésüket. Győrben Gróf Zichy Ferraris Bódog a következő nyilatkozatban prok­lamálta uralmát :

Next

/
Thumbnails
Contents