Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)
II. GYŐR 1848—49-BEN
hisszük, megérdemli, sőt méltán igényelheti, hogy a ministérium által el ne hanyagoltassék. Pesti lapok már rég irták, hogy a nemzeti őrseregi egyenruha — a csákót kivéve — meg van határozva ; ha azóta mindig a csákóról vitatkoznak, úgy a muszkát — ha jő — bizonyosan fedetlen fővel kell üdvözölnünk, melly szolgaias viselkedéshez azonban semmi kedvet sem érzünk magunkban. Főtiszteket tehát, törvényeket és egyenruhát minél előbb!" Amint később látni fogjuk, az első üdvözlet, jóllehet csákóban történt, nem ilyen fennen történt. A hiányzó szolgálati szabályzatot a város közgyűlése pótolta egy ideiglenes „figyelmeztetés"-be foglalt fegyelmi rendszerrel, mely már külömbözik az előző lapokon közölt polgárőrségi szabályzattól s komorabb, de gyakorlatibb húrokat penget. Igy szól : 1848-ik évi május hó 24-ik napján tartott városi közgyűlésben a nemzetőrökre nézve ideiglenesen következő fegyelmi rendszer állapíttatott meg : A nemzetőröket kötelességük teljesítése alól: 1-ör betegség; 2-or halasztást nem szenvedő keresetbeli elfoglaltatás ; és 3-or okszerű, 's a századosnál bejelentett távollét — menthetik csak fel. Minden nemzetőr, ki a most elsorolt eseteken kivül kötelességét nem teljesíti, következőleg fog büntettetni : 1- ör. Az illető altiszt által előre bejelentett hétköznapi fegyvergyakorlásra először meg nem jelenő köz-nemzetőr századosa által nyilván —; a század sorai előtt — kötelességének teljesítésére komolyan felszólíttatik; — e bün ismétlése esetében 10; — 's ha harmadszor is elmaradna, 20 pengő krajczárok fizetésére büntettetik ; — negyedszeri elmaradás esetében Polgármester ur által megdorgáltatik ; — ötödszöri makacsság esetében a városi hatóság súlyosabb büntetéssel fogja a kihágót megfenyítni. 2- or. Ünnep- és vasárnapokon tartandó fegyvergyakorlásokon először meg nem jelenő 20 ; — másodszor meg nem jelenő nemzetőr pedig 40 pengő krajczár fizetésben marasztaltatik el ; — a ki végre harmadszor is elmarad, az a hatóság eleibe állíttatván, komolyan megdorgáltatik. 3- or. A megzavart közcsend és rend helyreállítására, ugy a tűzvész alkalmakor is a rend eszközlésére, a dobszó által történendő felhívásra meg nem jelenő nemzetőr először 40 ; — a másodszor is elmaradó pedig 1 frt 20 pengő krajczárra büntettetik ; — a harmadszori elmaradásnak méltó — és szigorú megfenyítése a tanács előtt — és által történendik. 4- er. A fentebb elősorolt pénzbüntetések az altisztekre kétszeresen, — a fő tisztekre pedig háromszorosan fognak rovatni, — megjegyeztetvén : hogy minden egyéb büntetésük a köznemzetőrökkel egyenlő lészen. Adatott Győr városa közgyűléséből május 24-én 1848. Figyelmeztetés a nemzetőrökhöz ! Szolg. szabályzat Tóth Imre s. k., elnök.