Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)
II. GYŐR 1848—49-BEN
Jellasich bán fegyverei. Ezekhez járult még a közel Bécs forrongása. Ezeket a fellegeket kell mindig az események fölé képzelni s megnyerjük bennök a sokszor érthetetlen jelenségek titkos rugóit. -XA város tisztujHúsának előzetes mozgalmaihoz is képzeljük A városi hozzá e fent úszó fellegeket, vegyük számításba azt a küzködést, tlsztn-' ttasmelyet a természeténél fogva konzervatív, vagyonos, jobbára német városi kalmár-elem a felforgatóknak elhíresztelt reformálókkal szemben kifejtett. A városnak is az uj közjogi törvények alapjára kellett helyezkednie, vagyis a közjogi képviseletet ujjá kellett szerveznie s a tisztujításhoz a kijelölő bizottságot meg kellett választania. Május 9-én megalakítja a város közgyűlése a törvényszerű kijelölő bizottságot a következőleg : Elnök : TÓTH IMRE. Tagok : CANEIDER JÓZSEF, TOSCANO JÓZSEF, gr. ZICHY OTTÓ, HABOSY A kijelölő PÁL, MÜLLER JÁNOS, NYIKOS BÉLA, FÁBRY JÓZSEF, HORVÁTH DÁNIEL, t"* 0 * 1 *"?MARTON IGNÁCZ, HAAG EN ISTVÁN, TÉHÖLY JÁNOS, PUNTIGÁM JÁNOS. Majd összeírják a választókat, megállapítják, hogy az uj törvény értelmében a képviselők száma 94 lehet, kitűzik a tisztújítást május 22-ikére és a következő napjaira, kimondják egyszersmind azt is, hogy a törvény 24. §-a szerint a szavazás titkos lesz. A képviselők választására nézve pedig megállapították, hogy a 94 közül 39 a Bel-, Ferencz- és Ferdinándvárosból, 32 Újvárosból, 16 Nádorvárosból, 7 pedig Szabadhegyről lesz választandó. 1848. május 22-én s ezt követő napokon tartott tisztújítás eredménye Az uj a következő volt. Lássuk, kik a' nagy korszak vezérlő emberei : tisztikar. Polgármester : KORBONITS ISTVÁN, volt főjegyző. Biró : STEFFANITS JÓZSEF, eddigi biró. Kapitány : BLTGLI PÁL, volt belvárosi főhadnagy. Tanácsnokok : ANVANDER FERENCZ, volt polgármester, BEKE AUGUSZT, CSABY JÓZSEF, ZÁNTHÓ MIHÁLY, TOMCSÁNYI (előbb l'omencsek) FERENCZ, MENDEL ISTVÁN, BERZAUTER LAJOS, KARVASSY SÁNDOR, KLLMISCH JÓZSEF, LANDHERR JÁNOSFőjegyző : ZMESKAL SÁNDOR ügyvéd. Aljegyző : HORVÁTH ENDRE. Törvényszéki jegyző : LEHNER JÁNOS. Levéltárnok : STREIBIG KÁROLY. Tiszteletbeli aljegyzők : ANGSTER EDE, LEFEBRE LAJOS és STREICHER KÁROLY. Főügyész : PROBSZT FERENCZ,