Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)

II. GYŐR 1848—49-BEN

magyarázók, — s különösen a szükséges rend s csendesség fentartására polgártársaikat testvéri szeretettel intők. A nagyszerű menet, zene 's énekszó közt utczáinkon éjjeli 11 óráig tartatott a nélkül, hogy a rend csak pillanatra is háboríttatott, — vagy bárminemű kihágás is történt volna. Mint rokonok, mint testvérek váltunk-el egymástól "s mentünk nyugodalomra, várva jó lélekkel, nem csak a reggel, de szeretett hazánk uj, jobb korszakának is boldog felvirradását ! — És igy Győrnek jutott a szerencse, honunkban legelőször ünnepelhetni az alkotmányos szabadság legszentebb ünnepét. A mult lapunkban közlött pozsonyi tudósítások kívánt s remélt jó hatása el nem maradt. Ezeknek nyomtatásban olvashatása által az aggodalmak megszűntek, a kedélyek tökéletesen megnyugtatva s lecsilapulva lőnek. — Másnap csak elégedett, mosolygó, barátságos arczokkal találkozhatánk u'czáinkon, mint egy jó atyának engedelmes gyermekei, mint egy boldog laknak elégüít lakosai. Egyek levénk a nemzeti kokárda színei alatt, ha nyelvben mindnyájan nem is ; de honszeretetben s' imádott fejedelmünk iránti hűségben — igen ! — Még az idő is kedvezett s boldogságunk iránt részvétre látszék gerjedni. Délután langy csőben örömkönyűit hullatá az ég ; a nap pedig egy jó reményű szivárványban, nagyszerű nemzeti kokárdát tüze-fel annak végtelen ivére ! Estve színházunk teljesen kivilágítva, s az idő rövidségéhez képest, valóban meglepő csínnal feldíszítve lőn. A karzaton nemzeti szalagokkal összetűzött zöld koszorúk díszlenek, — a páholyokból apró zászlócskák lobogának, s a körül folyó háromszínű diszitmények közt hőn tisztelt nádorunk, Deák, Kossuth, Batthyány, Eötvös — s több nevezetes honpolgáraink arczképei arany rámákban ragyogának. Hölgyeink általában nemzeti kokárdát viselének fej-, vagy mell-ékül! A „Rákóczy induló" erélyes eljátszatása után a zenekar által, dalszinészeink tizenketten a „hazádnak rendületlenül" nemzeti hymnuszt énekelek zajos tapsok között, — mit felvonások között a színházi közönség egy szívvel és szájjal többször ismételt. Ugyan ez a „Hunyady induló" játszatásakor nagy lelkesedéssel énekeié : „megbukott a cselszövő, nincs többé rut viszály; éljen soká a hon, — és a magyar király!" Itt ismét csak a legboldogabb öröm sugárzók minden arczról, — jövénk, mint egy jó barát által családi ünnepélyre összehívott kedves vendégek, - - s távozánk azon édes hitben, hogy máskor is hasonló kedves körökben idvezelhetendjük egymást ! így ültük-meg első valódi nemzeti ünnepünket, mely bár történetünk naptárában utolsó ne legyen ! S ezzel be is zárjuk mai naplónkat, nehogy egyébb apróságok annak nagyszerűségéből valamit levonjanak. * Márczius 19-én minden utczasarkon s úton, útfélen csoportok verődnek össze és a csoportok fölött egy-egy jóhangú ember olvassa a röpiratot, melynek czíme: „Magyarok figyeljetek" s melyet LUKÁCS Sándor ezer meg ezer példányban terjeszt el, hogy mindenki tudja, mi történik a országg}áílésen Pozsonyban s az ország szivében, Pesten.