Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével (Győr, 1896.)

I . A RÉGI GYŐR 1848-IG.

utczai előrészen lehetett szórványosan néhány háztelep, erősebben III. Károly alatt kezdett népesedni. Győr- Első királyaink korában a város területéhez tartozott még Győr­szigct. sz ig e £ £ s Révfalu is. Az akkor még vízzel teljesen körülvett Győr­szigetet V. István adományozta a városnak 1271-ben, oklevelének e szavaival : „Még az épületek helyreállítására, hogy vesszőjük és karójuk legyen,, és a földmívelésre és telkekre téresebb földdel bírjanak, átengedjük ugyan­azon jövevényeinknek az ott levő dunaszigetet. Győr várának ellenkező nyugotra fekvő részéig, erdeivel, rétjeivel és halászatával". I. Mátyás király a várostól elvette és Erdődy Tamás győri püspöknek ajándékozta. Azóta Szigetet a győri püspökök birják, e sziget előbb csak erdő és rétből állott, később 1567-ben tégla­vetők települtek meg rajta, kik a győri bástyákhoz e sziget csúcsán égették a téglákat. Az Aginelli és Ortelius-féle képeken láthatók is a kemenczék. Rév/ain. Révfalu (hajdan Tőkés) legrégibb birtoka volt a győri püs­pöknek, lakosait már 1296—1303. Tódor püspök némi szabadal­makkal ajándékozta meg. Pataházat (hajdan Felfalu és Malomsok} 1271-ben Ottokár elpusztította, V. István pedig Győr városának ajándékozta. Újváros e tájban még egészen lakatlan volt, mocsarak és ingoványok borították, csak a 16. század végén kezdtek itt épít­kezni. A város Hogy a város viszonylag kényelmes és lakályos lehetett, tanu­lakaiyos- gftj^ azon a datok, hogy királyaink itt szívesen mulattak, húzá­sa^. J OJ ' mosabban tartózkodtak, Erzsébet királyné pedig állandó lakásául is választotta. E mellett várispáni és püspökségi székhely, továbbá nagyobbszámu őrsereg és azok tisztjeinek állandó tartózkodási helye lévén, elégséges szilárd épületekkel kellett birnia. Győr leg- Az 1518-iki adórovásban Győr városának következő terület­régibbfei-részei vannak felsorolva: osztása. AS r / • . % 1. A varos (civitas). 2. Zenthbenedekfalva, a győri káptalané. 3. Zenthalberth, a győri préposté. 4. Kyralfewldew és Kertezzer (Királyföld és Kertesszer), a győri püspöké. 5. Héderváry István 3 factora.

Next

/
Thumbnails
Contents