Kruesz Krizosztom, Fehér Ipoly szerk.: Győr megye és város egyetemes leírása (Budapest, 1874)

Második rész. TÁRSADALMI VISZONYOK. - 4. Anyagi műveltség

Tartozásunkat véljük az ügy iránt leróni, ha idejegyezzük azon íveket, melyekhez a korszerű haladás érdeme fűződik. Matkovics Jánost illeti meg az elsőség, ki Kis-Pécen 9 holdnyi mietet felforgattatván a legjelesebb fajokkal ültetett be. Szabó Kálmán à nagy-écsi hegyben szőlejét sorba vette, s egy jó szét rajnai rieslinggel ültetteté be ; borának értékét még inkább emeli francia modorú késő szüretelés. Dorner Ede Fel-Pécen lengeti évek óta a haladás zászlóját. Ö )lt az első, ki szőlejét rostán lemorzsoltatá, a franciák rendszerét utá­Dzva a must lenyálkázását foganatosítá, s az igy megtisztult mustot lté a malátára. Nyuli hegyben a győri káptalan jó kezelésű szőlején kivül soros lőlőket rendeztek : Saári Miklós, Michl, Zechmeister és Labekné. Kis­irátiban Lederer Zsigmond 2 tábla soros szőleje a jelesebbek közé so­)landó, egyike burgundival, másika gyöngyszőlővel van beültetve, — •edetét a Viczay grófi családnak köszöni. A közel szomszédságban Dr. Argay István rigolirozott földbe — dntén sorban — kitűnő fajokat ültetett. A pannonhalmi főapátság több helyütt képviseli a haladó elemet ; ;őlői közt mindenekelőtt említést érdemel a mintegy 5 holdas jól ren­ezett tényői szőlős, melyben a legnemesebb kazai, kadarka, budai és ikete szála adják ama zamatos vörös bort, mely széles körben jó nevet vott ki magának. A főapátság ügyes eljárása a tényői hegyközségre évek óta igen ) hatással volt ; ezen hegyben ama fajtarkaság ellenére, mely a győri ígyeket annyira jellemzi, főleg a fehér és fekete szála, vinter gyöngy, ild lampért, sárfehér és balatoni legkitűnőbb jóságú fajok szerepelnek; sért is a fehér tényői bor szintén ritkítja párját. Kis-Ecsen 18 holdnyi TÜlete van szőlővel beültetve. E helyen bámulatos türelem kivántatik szőlőszethez ; hiteles jegyzetek szerint 2o év alatt tavaszi fagy miatt termés 20-szor semmisült meg. Az ültetés vegyes fajokkal soros; s »yetlen fa sem látható a nagy kiterjedésű szőlőtáblákban. — Jelenleg tár a fajok elkülönötítése is meg van kezdve. Említést érdemel még Pannonhalmán a kálvária mellett fekvő oszpodár nevü 3 holdas szőlő. Kajáron a bakonybéli apátság úgynevezett kotyori szőlejében árkány Miklós apát rendszeres soros szőlőt hozott létre. A kloster­íuburgi hires szőlőiskolából szerzett burgundi, német, tramini, mus­Dtálszagos, olasz és rajnai riesling, oportó fajokat mind külön táblákba

Next

/
Thumbnails
Contents