Kruesz Krizosztom, Fehér Ipoly szerk.: Győr megye és város egyetemes leírása (Budapest, 1874)
Második rész. TÁRSADALMI VISZONYOK. - 2. Néprajzi ismertetés.
Hasonló részletességgel lehetne kimutatni a jelenlévő idegei népességet a honosság egyes országai szerint, valamint a távollév< helybelieket a tartózkodás- egyes országai szerint, de ezekre vonatkozólag elégnek tartjuk futólag megemlíteni, miszerint Győrvároí jelenlévő idegenéi nagyobb részben Alsó- és Felső-Ausztria, CsehMorva-, Német- és Olaszországból valók; már kisebb számban találkoznak Stájerország, Tyrol-, Karinthia-, Szilézia-, Halics, Svájc- és Oroszhonba valók; máshonnan valók pedig épen gyéren fordulnak elő. s Európán kivüli államból egy sem volt jelen. Ugyancsak Győrváros távollévő helybeliéi nagyobb részben szintén az említett országokban s körülbelül a mondott arányban voltak elosztva, hasonlóképen Európán kivül tartózkodó egy sem találkozott. Győrmegye jelenlévő idegenéiről, valamint ugyancsak távollévő helybeliéiről teljesen ugyanaz mondható, mégis azon észrevétellel, hogy a megye távollévő helybeliéi közöl néhány Európán kivül tartózkodó egyén is található volt. Második feladatunk kimutatni a viszonylagos népességet, vagyis a jelenlévő népességnek a területhez mért sűrűségét; erre nézve Győrváros és megye Magyarország és Erdély 78 része között a 2-dik helyet foglalja el, mivel egészben véve 24.60 osztr. Qmfdnyi területen 103637 lakossal bír, s igy minden Q mfdnyi térre átlag 4212 lakos esik. Ha e tekintetben a szomszéd megyékkel összehasonlítjuk, láthatjuk, hogy Komárommegye viszonylagos népessége Q mfdkint 2773, Mosonymegyéé 2234, Sopronymegyéé 4004, Veszprémmegyéé 2782, Pozsonymegyéé 3969 lakos. Említést érdemelnek még a megye területén létező népesebb községek, melyek legalább 2000-nél több lakossal bírnak; igy: GyŐr sz. k. város 20035 lakossal Győrsziget község 4519 „ Szt.-Márton mezőváros . .... 3220 „ Nyul község (Nagy-Nyul, Kis-Nyul, Káptalan-Nyul, Nagyhegy, Kishegy) . 2875 „ Ecs község (Nagy-Ecs, Hegység, Mesterfa) 2173 „ Szent-Iván község 2406 „ Tóth község 2790 „ Midőn további feladatunkká teszszük Győrváros és megye jelenlévő népességét a fennforgó nemi különbség szerint kimutatni, ezt előzetesen s általában következő táblázattal tehet] ük :