Domonkos Ottó: Méhészeti irodalmunk néprajza. A Soproni Múzeum kiadványai 5. (Budapest, 1952 - Sopron, 2000)

I. Termeléstörténet - 3. A méhészet helye és jelentősége az ország gazdálkodási rendszerében

élete alatt a megyék jelentései alapján foglalkozott többek között a méhtartással is. Éghajlati és méhlegelő viszonyok figyelembevételével Erdély területét silány, középszerű és a méhtartásra igen alkalmas területekre osztotta. A befutott jelentések alapján összegezték a méhtartás hibáit. „1. A kasokból a lépméznek legrégibb része ki nem vehető az egésznek szétbontása nélkül. 2. Ez némileg a lépméznek újabb részeire is áll. 3. A méhek az ártalmas állatok ellen nem tudnak kellőleg védekezni. 4. A lépes méz könnyen megpenészedik. 5. Tavasszal, ha hirtelen hideg áll be nem tudják a kasokat kellőleg megvédeni. 6. A kasok szükség szerint se nem nagyíthatók, sem nem kisebbíthetők, miáltal a méhek vagy túlságosan kicsiny, vagy nagyon is tág helyet kapnak."33A fő hibát tehát a régi kas típusoknak a használatában látja az egyesület. Kívánatosnak tartják a méhészet terén való kísérletezést, papok és méhésztársaságok (Brassó, Kőhalom) oktatómunkáját. Javasolják silányabb vidékekről a gazdagabb vidékekre való vándorlást. Előmozdítója lehetett volna a gazdálkodás korszerűsítésének, ha önálló egyesületi élet kifejlődhetett volna. Ezt sajnos az udvar nem látta be és így az egyesület a felülről jövő akták bürokratikus intézményévé vált. 1772-ben az egyesület beolvadt a kormányszék kereskedelmi bizottsságába. így elbukott a haladást szolgáló egyesület, pedig éppen ebben az időben lett volna a legnagyobb szükség az irányító, nevelő munkára. A kapitalizálódó nagybirtok sorra kebelezte be a réteket, parlagon hagyott földeket. Bevonta ezeket a területeket a termelésbe akár, mint gabonatermő területeket, akár mint juhlegelőt és ezzel óriási területeket szakított ki a méhlegelőből. Amint majd látni fogjuk a méhészet hanyatlásának ez is egyik oka volt. Ezzel párhuzamosan jelentkeznek az új, termelékenyebb eszközök, amelyeknek termesztése és az azokkal való bánás tanítása az egyesületek feladata lett volna a méhészkönyvek útmutatása alapján. Ezzel eljutottunk a XVIII-XIX. század fordulójához. Ettől kezdve a záró pontig (XIX. század közepe), a méhtartásnak az ország gazdasági rendszerében való jelentőségét és helyét a hanyatlás keretein belül fogjuk tárgyalni. 17