Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)

1. Bevezetés

Bevezetés A magyar népművészet jellegzetes és rendkívül gazdag rétegét képezik a szövött emlékek. A kutatók körében az ország egész területén kedvelt téma volt a paraszti munka körében végzett kender- és lentermesztés, ennek feldolgozása a fonásig, szövésig. Sokan a paraszti önellátás és családi munkamegosztás jellegzetes területének minősítették. Mások világosan látták, hogy a céhrendszer korában, 1872-ig, a szövés férfimunka volt. A területi vizsgálódások késztették Malonyay Dezsőt is, a század első évtizedében, Somogy megye népművészeti monográfiájának összefoglalásakor a megállapításra: „A céhrendszer idejében a céhek befolyása tiltotta, hogy a nők a szövésben versenyre keljenek vélök. A díszítésekkel ellátott vásznat majdnem kivétel nélkül a takácsok szőtték. A céhrendszer idejéből, ezért nincs is paraszt-szőttes. Ha a nép itt-ott szőhetett is, csak sima vásznat." (Malonyay 1907-1922: IV. 107.) Malonyay eredményeit az első nagy néprajzi összefoglalásban Viski Károly elfogadta a Magyarság Néprajza II. kötet Díszítőművészet c. fejezetében, így ír: „Volt egy átmeneti korszak (helyről-helyre változó kezdetű időben), amikor a nép asszonya csak font, de már nem szőtt, hanem a szövés munkáját a takácsnak adta. Somogyban, Tolnában a múlt század második felében még minden faluban volt, vagy megfordult a takács, aki a népies vásznakat szőtte, mégpedig hímet pirossal, ritkábban kékkel. Az ottani asszonyok sok díszítményt tanultak a takácsoktól, különösen a céhek bomlása után. Ez a nagy számban ránk maradt takácskönyvek alapján nyomon követhetőn" (Viski 1934: 312, 317). A népművészet kutatásában az előkelő első helyet a kerámia foglalta el, majd ezt követte a pásztorművészeti alkotások sora, a bútorkészítés és csak ezek után következett a textilek vizsgálata, a szövés-hímzés, stb. Az első összefoglalásnak szánt „Magyar népi díszítő művészet" (Bp. 1954.) átfogó képet kivánt adni a témáról, de az egyes területeknek szánt szöveg terjedelme lehetetlenné tette a történeti bemutatást, pedig ekkor már kibontakozóban volt a „történeti néprajz" szemlélete. Igaz, hogy a kötet elsősorban az új népművészet támogatását, a szovjet példa követését célzó, demontstrálását kívánta szolgálni, így hát szerzői egyénenként nem adták nevüket a kötethez. Összeállította és szerkesztette a Néprajzi Múzeum Munkaközössége. A szőttesek bemutatásánál említést tesznek az Európa szerte ismert páros madár, takácsok szőtte motívumáról, sőt a gyér képanyagban is a mezőkövesdi és sárközi példák is ebből a körből kerültek ki, mint amelyeket a parasztszövők a takácsoktól lestek el. A kötet borítója is a páros madár szép példáját viseli. A népművészet kutatásában a kedvelt témák még egy ideig a fent említett sorrendben, rangsorban követték egymást. A textilek körében pedig a keresztszemes és szálánvarrott mintakincs állt az előtérben, amit számos kiadvány bizonyít. 7