Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)
6. A „madaras-vadas" mintakincs
voltát igazolja. (Nagy V. 1989) A 12 sámjás szerszám „feligazítása" damaszt szövését is lehetővé tette. A mintakönyv 17. és 18. odalain a minta mellé írta ,, Damask - 10 samjas" „Damask 20-ra 5 fogás." A XVIII. századra keltezett árszabásban is megtaláljuk a nyomát: "Minden réff Damaszk Abrosz szövéséért 12 kr. Damsztbúl szőtt törölköző kendő réffiért 6 kr. Közönséges törölköző kendőnek való vászony réfféért 2 1/2 kr. „ Az árkülönbözet jól ki is fejezi a magasabb minőséget. A kamuka szövését a damaszt elődjének tartja Endrei (1989. 227), „Hézag nélkül illeszkedik a későbbi „Damaszt" kifejezéshez, mellyel fogalmilag azonos." Árszabásainkban 1660-ban Füleken, azonos évből Heves és Külső Szolnok megyében, 1724-ben pedig a Sopron megyei Nemeskéren a legmagasabb sávos abrosz 10 krajcáros rőfónkénti tétele után, a végben szőtt kamuka mintás munkadíja 8 krajcár. A XVIII. század végén pedig a már kiemelt Csongrád megyei limitációban damasztabroszról és törölközőről olvashatunk. A mintázásra tett meghatározások „virágos szép abrosz", „Kamukasan, s egyéb féle virágosán szőtt abrosznak való vászonynak röfível," „Virágos, avagy Koczkás dupla Abrosznak való... réféért" tételeket mintásnak kell értenünk. A „sávolyos' - csíkos változatok sokfélesége lappang a meghatározások között vagy alatt. Egyenlőre tanácstalanul állunk a „morvái abrosz" megnevezés előtt, nyilván importról vagy morvái stílusban készült darabokról van szó, melyek Gyöngyösön (1697), Nógrád megyében (1696), Losoncon (1706), Jászberényben (1813) kerültek meghatározásra, utóbbi esetében rőfönként 10 kr-ban állapították meg szövését. A „madaras-vadas" mintakincs A XV-XVII. századi szőttes emlékek a hazai mintakincs alaprétegét képezik, mint a „gefogletes" összefoglaló névvel jellemezhető csoport kiemelkedő együttese. A felvidéki származású, készítésű szőttesek kérdését Bobrovszky Ida (1975.) már idézett munkájában kiválóan elemezte, és a továbbélés kérdését a XVIII. századtól a társtudományok kutatói számára testálta. Malonyay Dezső Somogy népművészete c. monográfiájában motivumtárat állított össze a madarasokról és az általános növényi motívumokról (Malonyay 1912). Fügedi Márta pedig az alakos ábrázolások áttekintését végezte el a hevesi szőttes konferencián (Fügedi 1993, 1994.). Mindezek ellenére úgy érezzük, hogy a mintakönyvek ismeretében szükséges bizonyos általános következtetések levonása. 65
