Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)

5. Árszabások

„madaras fedél" kivételével nem fordul elő, ismeretem szerint, e máig is kedvelt motivumegyüttes megnevezése. Ilyenre csak egy céhlevél árszabásában bukkantunk 1722-ből az északi területekhez is viszonylag közel fekvő Szatmárnémetiben. A céh mesterei céhlevéltervezetet készítettek, amit a város tanácsa elé terjesztettek. A szokásostól eltérően a céh paragrafusok között a 24. pontban határozták meg a nekik tetsző szövegezésben az árszabást. „Az műnek fizetise igy következik, az öreg madarasban szőtt, vadas vagy madaras. Agy futűl territőtűl adgyanak F.2. denear 25, az szövésétül, Az kis Madarastul szőtt Párna halytul adgyanak egy Pártul F. 1.02. ...Mivel nemely müveitető ember Tarkan és sáhosan kéványa az művet, alkudgyék az Munka szerint a műveltető ember az Mester emberrel" (Szatmárnémeti város NO 1/10 MOL C. 25. Acta mechanika). Természetesen a huszas-tizennyolcas vászon singitül megy le a nyolcas - hetes vászonig a szövőbérek felsorolása is. E számunkra fontos szabályzat egy 173 l-es hitelesített másolat alakjában maradt fenn, ami egyben azt is bizonyítja, hogy ezek gyakorlata a következő évtizedekben is élő lehetett. Sajnos a városi és megyei árszabások tételeiben két évszázad alatt egyetlen egyszer sem nevezik meg így a hímeket. A VEAB Kézművesipartörténeti Munkabizottsága kezdeményezésére létre jött a MTA Néprajzi Kutatóintézetében egy limitációgyűjtemény, közel 200 darabos válogatásban. E gyűjtemény az anyagi kultúra alakulásának vizsgálatában rendkívül fontos, értékes és forrásértékű bázis, amelynek első kötetei az intézet kiadásában, OTKA- támogatással már meg is jelentek (Flórián 1995, 1997, H. Csukás 1996), és következő kötetei is remélhetően hamarosan közzé tételre kerülnek. A számomra kigyűjtött számítógépre írt takács árszabás anyag közel száz oldalnyi. Természetesen sok az ismétlődés, különösen az egyes városok, vármegyék megújított, bővített példányaiban. Ezek a mintakincs vizsgálata szempontjából mellőzhetők, csupán a vélhető minták, virágozások stb. megnevezését emeltük ki ezekből. Árszabások Tudjuk, hogy sok árszabás lappang még a levéltári iratok között, hiszen sokszor korábbi limitációk utalnak vissza régi rendeletekre, sőt nem is fárasztják magukat a tanácsurak ezek megvitatásával, előkeresésével, hanem a takácsok címszónál megjegyzik: a helyi bíró limitálja (1626) Borsod-, Abauj-, Zemplén megyék területén, Zsolna (1706), Bihar m. Szentimre (1706) a régit hagyja érvényben, Szatmár, Bereg, Bihar marad a régi megszabás mellett 1706-ban. A Felvidék vármegyéi számára a Rákóczi seregei ellenőrzése alatt álló vármegyék sok más mellett ebben is közös előírásokat kaptak sablonos szöveggel (Heckenast 1998.), így ezek kutatása nagyon nehézkes, vagy csak a más rendelkezések iratai 45