Domonkos Ottó: A magyarországi takácsok mintakönyvei. A Soproni Múzeum kiadványai 4. (Sopron, 1998)

3. Lenszövők – barhentosok

zwillich", barhentet szőhetett, a harmadikon pedig amilyent akar, de a mesterség számára szükséges és tisztességes legyen, pl. barhendot és asztalterítőt. 4. Ha zwillichet, sávolyt készített, akkor a szokásos bécsi méreteket kellett betartani: az első szélessége ötnegyed, a másodikon egy rőf széles készülhetett. A harmadik a bécsi fonálhasználatot kellett hogy kövesse. Aki ellene tett, az elvesztette szerszámait, és még büntetésben is részesült. El kellett tűrni a látómesterek vizsgálatát, felügyeletét. Aki vizsgálat nélkül adott el barhentot, és az igazoló jegy nélkül (unbeschauet ist und ungesigelt) került forgalomba, ahol érték, az ilyen terméket azt elkobozták, és kétharmada a városi urakat, egy harmada pedig a céhet illette. A legények (Knappe) kötelesek voltak segíteni a mángorlásban, de aki ezt nem akarta vállalni a taposókerékben (im rade nit geen) az bérelhetett maga helyett munkást. 5. Ha az özvegy folytatni akarta mesterségét, akkor tisztes személyt kellett a műhelyben alkalmaznia. A mester nőt vagy lányt nem alkalmazhatott a műhelyben. Általános dolog, hogy a keskeny és széles, rövid vagy hosszú vásznak után is csak a szokásos bért fizethette ki a mester, az áthágót négy font viasszal büntették, a mértékkel körbejáró mester jelentése alapján. A visszaesőt két pheninggel sújtották. 6. Ha vándorlólegény jönne, aki tudja a lábmunkát (Fusswerck Fussarbeit), hagyni kell sávolyos munkát vagy más lábmunkát szőnie, vagy barhentot, amit tud. De ha (a harmadik D.O.) abba a szövőszékbe akar beülni (wil er sitzen auff gefogletes) amelyikben „madarast" is lehetett szőni, engedni kell munkálódni. A mustraszövésről eddig nem rendelkezett a céh, itt is úgy értelmezhetjük a dolgot, hogy ennek gyakorlata nem volt általános a mesterek körében. 7. Az inas felvételkor, négy font viaszt fizetett. Az inasok tanulóideje három év volt, de aki már ismeretekkel rendelkezett annak az egy év szolgálóévet kellett helyben dolgoznia. 8. A vásárra készített áruba egyenletes fonalat, vagy pamutot (Krichisch Görögország felől érkező pamutfonál) vagy csüllengfonalat kellett beszőni (wartgarn - Waidgarn- csüllenggel festett kékfonál D. 0.). Az előírást átlépőtől áruját elkobozták, és szokásos módon kétharmada a tanácsurakat, egyharmada pedig a céhet illette. Hasonló büntetés várt azokra, akik a lenvásznat sávolyosként adták el, ráadásul rossz minőségben. 9. Senki lenszövő (Leinweber) nem léphetett a céhbe, aki nem tudta a sávolyos vagy mesterséghez tartozó más lábmunkát (Fusswerk) szőni. Legényt csak a céhmester alkalmazhatott és engedélye nélkül tilos volt. A vidékre kitelepült és munkát végző mesternek, ha visszatér a városba, újból el kellett nyernie a felvételt. 31