Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Szabadfalvi József: Herman Ottó a modern kisipar megteremtéséért

Szabadfalvi József Herman Ottó a modern kisipar megteremtéséért Tudományos és közéleti tevékenységéről a munkásságát ismertető és értékelő szakirodalom már sok mindent feltárt. Ennek ellenére a kutató újabb és újabb felfedeznivalóra bukkan parlamenti beszédeinek ismételt átlapozásával. Herman Ottó széleskörű parlamenti tevékenységét 1996-ban külön könyvben dolgoztam fel. 1 Munkásságára az volt a jellemző, hogy alig hagyott szó nélkül a képviselő­ház elé kerülő törvényjavaslatot. Nagyon sok beszédet mondott, mindenről kifej­tette véleményét. Ennek több oka is volt: Nagyon komolyan vette parlameni munkáját; mindent átszűrt pártállása és világnézete rostáján, s ha véleményt alko­tott, azt el is mondta. Illetőleg nagyon tájékozott volt a Ház elé vitt kérdésekben, pedig a politikát is úgy sajátította el, mint a tudomány-szakokat, amelyet élete során művelt, autodidakta módon. Politikai publicisztikával kolozsvári éveitől, 1870-től foglalkozott; idevonatkozó első írásai a Magyar Polgárban jelentek meg. 2 A magyar jogalkotás 1872-ben szüntette meg a céheket, majd hosszú időn át rendezetlenül hagyta a kisipar helyzetét. Ebből is következik, hogy Magyarorszá­gon sok céh élte tovább korábbi szervezeti életét. Az új ipartörvényt csak 1884 tavaszán tárgyalta a képviselőház. Ekkorra már általánossá vált az a vélemény, hogy a megszüntetett céhszervezetek helyett alkotni kell a modern követelménye­ket is kielégítő testületeket. A beterjesztett törvénytervezet tárgyalása során, 1884 márciusában és áprili­sában, három beszédet mondott. A következőkben az itt megfogalmazott vélemé­nyéről adok összegzést: 1884 március 31-én általánosságban az ipartörvényről, elsősorban annak po­litikai vonatkozásairól mondott véleményt.' Itt is, mint más esetekben is a témát széles aspektusában vette vizsgálat alá, felvetve Ausztria és Magyarország vám­helyzetét. Azt hangoztatta, hogy csak külön, független vámterület hozhatja meg a tervezett törvény maximális hatékonyságát: „Felvettetett a külön vámterület is, mint a melyhez jogunk van. Azt mondotta a ministerelnök úr az ő múltkori fel­szólalásában, hogy ha mi a külön vámterületet felállítanók, elfognók veszíteni nyers terményeink számára a külföld piaczait. Ámde én még sohasem hallottam ' Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő. 1889-1897. Könyvemben ismertettem a tudós­politikussal kapcsolatos szakirodalmat is. Ezért itt ettől eltekintek. 2 Legteljesebb bibliográfiáját életrajzírójának könyvében találhatjuk meg. Itt megtaláljuk politikai publicisztikái­nakjegyzékét is: Lambrecht Kálmán: Herman Ottó. Az utolsó magyar polihisztor élete és kora. Bp., 1920. 3 Képviselőházi Napló 1881-1884. XVI. kötet, 167-181. 157

Next

/
Thumbnails
Contents