Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Dankó Imre: Csatkai Endre és Debrecen

Debrecenben, és azután is ne lett volna meg, sőt ne erősödött volna Csatkai és Balogh barátsága, illetve a soproni Liszt Ferenc Múzeum és a debreceni Déri Múzeum közötti alkotó kapcsolat. Ezt bizonyítja Balogh Istvánnak 1955. október 8-án Csatkaihoz írt alábbi levele is: 539/1955. Dmsz. Kedves Bandi bácsi! A mai napon megkaptam a Soproni Szemle első füzetét. Hálás köszönettel vettem és gratulálok mind a szép kiállításhoz, mind a tartalmas belsőhöz. Külön örömömre szolgált. hogy munkakedved legalább is cikkeidből ítélve töretlen, és majd lassanként, ha nem lesz elég cikkíró, Magad is ki tudod tölteni a következő füze­tek kereteit. Mindenesetre némi irigységgel állapítottam meg, hogy Sopron ismét lepi­pálta Debrecent, ennyivel már közelebb vagytok a kultúrához. Nálunk ugyanis három hónapi vajúdás után még ép gondolat sem igen született meg, nemhogy folyóirat. De az is lehet, hogy a szülni szándékozók voltak az oka. Végeredményében a Debreceni Szemle újból való megindítása valami oknál fogva elmaradt, de nem lett semmi a Mú­zeumi Évkönyvből sem, holott ebben az évben élemedett férfikorát, azaz kereken 50. évét éli a múzeum. Kiadvány hiányában csak egy kiállításra telik és egy két hétig tartó előadássorozatra. Az előfizetési díjat hétfőn át fogom utalni és a továbbiakban is jó egészséget és jó munkát kívánok. Debr. 1955. X. 8. Baráti üdvözlettel: (aláírás kézzel, csak az eredeti, az elküldött példányon) 7 Csatkai azonnal válaszolt, még 1955. október 12-én. egy sűrűn, mindkét olda­lán teleírt, fejléces levelezőlapon. A levelezőlap Csatkai és Debrecen viszonyáról, viszonyulásának alakulásáról több utalást is tartalmazott. így szólt: Liszt Ferenc Múzeum, Sopron Kedves Pistánk! Hálásan köszönöm szíves szavaidat a Szemlénk megjelenése al­kalmából A soproni 200 kilós M. hentes 1941-ben a városi tanács ülésén a sok zsírpa­naszra hasát ver\>e így szólalt fel: Egymagam is el tudom látni Sopront disznózsírral. Ám itt nálam inkább az első számra nem gyülekező cikkek miatt történt az én nagyobb méretű kiállásom, a második kettős számban alig lapul meg egy-két kisebb holmim. Szőke Bélától egy szép nagy cikket kaptam. Sági Karcsié útban, természetesen Angyal Bandinak is lám megmondta kötelessége, hogy ne menjen (cikkeivel) az Alföldre. Egy­szóval a munkatársak kidűlése helyett üdülése a lapban van kilátásban. A nyáron Kádár is heteket töltött itt. tehát várandós neki is valamije, még hozzá 25 ft.-ot fize­tünk cikkenként, akinek 10 laposa van. az még egy tiszteletpéldányt is veend jutalmul. A „nagy ítélet" még nem hangzott el, egyelőre csak a Hozzád hasonló jó barátok sza­va szólalt meg. Feleségem máig emlegeti kedves fogadtatásodat. Janó Akos volt itt 5 napig, azon verte vissza. Múzeumi napokat nem rendezünk, legfeljebb egy napot két előadással, de 7 Uo. A Déri Múzeum iratai. VIII. 700., 1955. október 8. Déri Múzeum iktatószáma: 539/1955. 134

Next

/
Thumbnails
Contents