Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Gráfik Imre: Emlékező tárgyak

ink felé haladva, nem utolsó sorban egyes újabb, nehezebben elsajátítható díszítőtechnikák divatba jötte miatt, csak növekedett. Mellettük az általános fejlődésnek megfelelően, nem elhanyagolható szerepet kaptak a szerelmi ajándékok között a mesteremberektől, vásári, búcsúi árusoktól beszerzett portékák, részben már a XIX. században is, de még inkább a XX. századba lépve" (K. Csilléry 1976, 120-121). Természetesen a szerelmi vonzalmon túl, vagy olykor azzal kombinálódva, egyéb ajándékozási és emléktárgy adási alkalom is volt a rokoni, a szomszédsági, illetve baráti kapcsolatok körében. Gondoljunk mindenekelőtt az emberélet meghatározó, nagy fordulóira (születés, házasságkötés). Más jeles napok, mint pl. a naptári ünnepek, illetve a kalendáris szokáskör egyes alkalmai (újév, farsang, húsvét, karácsony) is gyarapíthatták az ajándékok, emléktárgyak számát (lásd pl. a húsvéti tojásokra nézve: Györgyi 1974). Az ajándékozás azonban egy-egy konkrét ünnepkörhöz kapcsolódóan is összetett viszonylatok kifejezője lehet, melyet az ajándék, illetve emléktárgyak kifejeznek. Burgenlandi horvát közösségben „a házasuló sorba került fiataloknál szokás volt, hogy a leány, amikor már biztos volt, hogy lakodalomra kerül sor, a legénynek szintén húsvét vasárnap délelőtt hímes tojást ajándékozott, amiért cserébe a legközelebbi búcsúkor a legénytől, szintén a nyilvánosság előtt, mézesbáb szívet kapott. Ez szinte már a hivatalos eljegyzéssel volt egyenrangú. Ezt gyakran megőrizték... Ez azért volt számunkra fontos, mert sikerült megállapítani, hogy a díszítmény középpontjában majdnem mindig egy szív állt, amelyből leveles, virágos ágak nőttek ki és töltötték be a tojás felületét. A szívvel ellentétes oldalon gyakran találtam meg a horvát nyelvű húsvéti kívánságot: „...vesel vazam". Idősebb asszonyok ezt újabb keletűnek tartották" (Gaál 1991, 446). Mint arra már történt utalás, különleges, ünnepélyes eseményeivel a hitélet, illetve a vallásos élethez kapcsolódó alkalmak (búcsúk, zarándoklatok) is ajándékozási, illetve emléktárgy adási lehetőséget jelentettek. Ezekhez az alkalmakhoz olyan sajátos tárgyak, tárgyféleségek, tárgytípusok is tartoztak, mint pl. a kegyképek, kegyszobrok, nyomatok, ikonok, amulettek, melyekre speciális vonatkozásaik miatt jelen tanulmányunkban nem térünk ki (Id.: Bálint-Barna 1994). Az azonban említésre méltó, hogy „A vallásos ábrázolásokhoz viszonylag olcsón juthattak hozzá a hívek, elsősorban a búcsúkon, vásárokon, de vándorárusok révén is. Szokássá vált ezen ábrázolások ajándékozása" (S. Lackovits 1991, 44). Külön is ki kell emelnünk a mindennapok közül kiemelkedő vásáros napok, vásárok jelentőségét: „... a vásárok ünnep jellegét erősítették és egyben magyarázták is a hagyományos ajándékok megvásárlásai is. Elsősorban a szerelmi, de azok között is főleg a jegy ajándékokra kell gondolnunk, amiket nagy gonddal, izgalommal telten választottak ki, és ünnepélyesen adtak át a megtiszteltnek... Sok tulajdonosi bejegyzés tanúskodik arról, hogy milyen ünnepi alkalom volt a 90