Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)
Filep Antal: Kérdések, feladatok a magyar nép csűr- és pajtaépítési hagyományainak kutatásában
falusi, mezővárosi környezetben élt köznemesi gyakorlatot ültették át. (Mind az agrártörténetnek, mind az etnográfiának kára, hogy az olyan objektumok szinte nyom nélkül enyésztek el, mint a Vigyázó birtok Kunszentmiklós melletti, bösztöri fedett szérüs csűrrel, magtárral egybeépített épületegyüttese, melyet Vargha László dokumentált, de érdemi feldolgozásáról, részletes bemutatásáról neki le kellett mondania.) A magyar kutatás sokszor, eredménnyel foglalkozott a csűrök és az istállók, ólak egybeépítésével. A csűr alá épített „ló-, tehénpajta ' azaz istálló, a székelyföldi magyarság körében közismert volt, az erdélyi régiségben ez jól nyomon követhető. Kevéssé tudatosult, hogy a Dunántúlon ez a megoldás a 19. század utolsó harmadától szintén gyakori volt (Somogy, Baranya, Tolna területén). Sajnos, egyáltalában nem vizsgálták érdemben a csűrök és a borpincék, tejespincék összeépítését, erre Észak-Magyarországon (Borsod, Abaúj megyékben) 1960 után is szép példákat láttunk. Szakirodalmunkban említés sem történt a pajták alá épített vermekről, ezek szerepe a történelmi kényszer miatt megnőtt a második világháborúban, de megmaradt az ötvenes években is. Ezek nem ritkán a Kisalföldön is a hatvanas évekig láthatók voltak. A kutatás nem foglalkozott a lakóházakkal egybeépített pajtákkal csűrökkel. A leírások a teleklábra, vagy a falu melletti szálláskertbe, pajtáskertbe emelt, szabadon álló rakodóépületről szólnak általában. Pozsonytól Somogyig, a Kisalföldön és a Dunántúlon számos esetben egyetlen, közös fedél alá építették a lakást, a kamrákat, az istállókat és a pajtát. Nem is ritkán a legkorábbi évszámmal datált rakodóépítményeket közöttük találhattuk meg. (Acsalagon 1957-ben olyan lakóházzal egybeépült pajta szerkezetét fényképezhettük, amelynek vázát 1823ban faragták.) Figyelmet érdemel, hogy ezek a közös fedél alá épített pajták sokszor olyan telken álltak, amelyre a gazda a teleklábra is emeltetett szabadon álló pajtát. Ezekben az esetekben az ártéri kaszálók szinte kimeríthetetlen szénatermését igyekeztek biztonságba helyezni. (Ásványráró ásványi részének belterületét ábrázoló, Bókay Lajos mérnök által készített, 1880-ból származó térképén öt-hat esetben van házvégi és teleklábon is épített pajta, tizenöt épületnél csak házvégen rakott pajtaépítmény, tizenhárom vagy tizenöt esetben csak teleklábra állított pajtát láthatunk. Vö.: Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára térképgyűjteménye GymU 15. számú kéziratos térképével!) Az idézett ásványi adalékok figyelmeztethetik a kutatást, hogy a mindenkori valóság és az abból tudományosan elvonatkoztatott típusok leírásánál, értékelésénél nem szabad megfeledkezni az egyes eltérő variánsokról. A változatok nemcsak egy-egy korszak jellemzéséhez tartozhatnak hozzá, hanem a kialakulásuk, egymáshoz való viszonyuk, arányuk nyilván történeti megközelítést igényel, ami mind az etnográfiára, mind a történelemtudományra megfelelő kutatási feladato342
