Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

K. Csilléry Klára: Munkamegosztás a mátraalmási (szuhahutai) faeszközkészítőknél 1950 körül

Már a 10-12 éves leánykát vásárra is elvitték, hogy előbb csak figyelje az árusítás menetét, ügyéljen az árura, majd ő is elkezdje árulni. Otthon, ha szerét ejthette, ráült néha a kézvonószékre, próbálgatta a cifrázgatást meg mást is, de egyébként a leányok nemigen segítettek a faszerszámok készítésében. Ezt inkább az anyjuk csinálta, ők meg helyettesítették ezalatt a háztartásban, mezei munkában. Legtöbbjük akkor kezdett csak a famunkában segíteni, ha férjhez ment. Az első évben jobban ráért a menyecske és kedveskedésből igyekezett ily módon segítségére lenni a fékének, hogy több legyen a bevételük. Még azok közt az asszonyok közt is akadtak, akik megtanulták a besegítést, akik más faluból jöttek ide férjhez. A szuhahutai asszonyok az általam közelebbről megismert időszakban mintegy 50 éves korukig az eddigiekben vázolt munkákat végezték. Mire ennyi idős lett az asszony, árusítani csak féterhet vitt, majd 60 éven túl nem is igen járt el többé ebből a célból más falukba. Férjének sem tudott már segíteni a megmunkálandó fa hazahúzásában és a fürészelésben. Ahogy öregedett, egyre kevesebbet bírt. Az egészen öreg asszonynak már csak annyi hasznát vették, hogy férjes leányai, menyei rábízhatták a kisgyermekeket. No meg fát hozott, megfőzött, elbabrált a ház körül, mert mint mondták, nem bír az nyugodni, aki dologhoz szokott. Végül ő is ágynak esett és meghalt. Képesség szerinti munkamegosztás A képesség szerinti munkamegosztást közelebbről a fafeldolgozó háziipar szempontjából vizsgáltam. Látnom kellett, hogy Szuhahután is akadt, akinek „nincs az az értés a fejiben, hogy hozzá tuggyon látni a munkához". A helybeliek közt ez igen ritkán fordult elő, inkább csak a néhány ide beköltözött férfi egyikemasika volt ilyen. Ok fát vágni jártak az erdőre, summára meg aratni. Ha tehették, napszámot vállaltak valahol, no meg gombával vagy más erdei termékkel kereskedtek A községbeli gyengeelméjü munkaerejét főként cipekedésre hasznosították, ennek fejében látta el őt a közösség mindennel, amire szüksége volt, kis házacskáját is gondozva. Fát húzattak vele haza az erdőről, mások meg vele vitettek eladandó árut falura, vásárra. Egyedül nem csinálta a feladatot, ám ha vele együtt más is ugyanazt végezte, akár 50 kilós terhet elvitt, néha 10-12 kilométer távolságra is. Azok, akik megtanulták a fatárgyak készítését - tehát a lakosság többsége -, sem dolgoztak mind egyformán. Voltak, akik egész életükben nem csináltak mast, mint seprűt, kapanyelet, gereblyét, orsót, szénvonót. Idősebb korára azon329