Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Balassa Iván-Hála József: Adalékok az agyagpala magyarországi hasznosításához

Az 1920-as években a Tiszántúlon a palatábla használata még általános volt. Magam (Balassa Iván) a bemutatott táblán (19. kép) ismerkedtem meg 1924-től a betűk és számok nehezen áttekinthető rengetegével Bárándon és Bihartordán. A tábla egyik oldalán a keskeny sorokat mindkét oldalról szélesek veszik közre, amelyeket eredetileg vörös festékkel húztak ki. Erre kerültek a betűk, amelyek lassan összefüggő írást alkottak. A másik oldalát négyzetekre osztották, ezekben a számokat könnyebben el lehetett helyezni. A táblát kissé elhasznált keret veszi 19. kép. Balassa Iván palatáblája (Fotó: Pellérdy Lászlóné) körül, egyik keskeny oldalát egy csetepaté után ki kellett cserélni. Ügy látszik, hogy a betűvetés tanulásának ez az eszköze az 1920-as években éppen úgy szolgált támadásra és védekezésre, mint 1566-ban (lásd fentebb Heltai meséiben). Az egyik keskeny oldalon átfúrt lyukon madzagot húztunk át, végén egy rongydarabbal, amelyet szorgalmasan köpködtünk, ha a rajta lévő írást le akartuk törölni. Az 1920-as évektől a palatábla ellenzőinek a száma megnövekedett. Az iskolaorvosok azt kifogásolták, hogy a palavesszővel írt betűk nem látszanak olyan jól, mint amikor azt a gyerekek papírra ceruzával vagy tollal róják. A pedagógusok szerint a palatábla használata felületességre szoktatta a tanulókat, mert a hibákat könnyű törléssel hamar ki lehetett javítani. A palavesszőt nagyon kellett nyomni és ez nehézzé tette a gyermekek kezét. „De, ha bizonyos szabályokat 293