Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Balassa Iván-Hála József: Adalékok az agyagpala magyarországi hasznosításához

Városokban A bükki agyagpalából készített tetőfedőanyag legnagyobb felhasználója Eger volt. A felsőtárkányi kőzetet ebben a városban is értékesítették, a vásárlók onnan szállították tovább (Bakó 1978, 74). Ezzel középületeket és polgárházakat fedtek és tárkányi pala került az 1763 és 1780 között Fellner Jakab által épített, először fazsindellyel fedett líceum épületére is, 1830 táján (Csiffáry 1996, 62; Soós 1955a, 41; 1955b, 427; Lénárt 1982-1983, 212; Gesell-Schafarzik 1885, XVI). A munkálatokat feltehetően az a Radeczky Pál „palakőfedőmester" végezte, aki 1832-ben az egri érseki palota déli szárnyának átépítésénél dolgozott (Voit 1969, 388). A líceumnak bükkzsérci palával való befedését Farkas János már 1795-ben javasolta, azt az anyagot ajánlotta felhasználásra, amellyel 1790-ben a püspöki szeminárium „kamrá"-it és istállóit is bezsindelyezték (Lénárt 1982-1983, 211, 214). Eger nem csak a bükki palák árusító és felhasználó helye volt, hanem ott több „palatetőfedőmester" is tevékenykedett, akik messze földre is elmentek a „palázás"-t elvégezni (H. 1804, 196). Az Egerben szintén felhasznált és Miskolcon is előszeretettel alkalmazott nagyvisnyói pala a XVIII-XIX. század fordulóján távoli településekre is eljutott (Darvas 1964, 3; Bendefy 1970, 347; Fényes 1851, IV, 307; Dercsényi-Voit III, 1978, 461). Minőségét Budán, a nádor „nyári laká"-n próbálták ki, majd ezzel fedték be pl. az oroszlányi (Komárom megye) templomot, a pozsonyi sörfőzdét, a pesti evangélikus templomot, a debreceni Református Kollégiumot és több más pesti és pozsonyi épületet is (H. 1804, 196; Zipser 1817, 426-427; Csaplovics 1821, 251; Bielek 1837, 177; D. Török 1844, 121; Szendrei 1886, 196; Fényes 1847, II, 245; 1851, IV, 307; Dercsényi-Voit III, 1978, 461). Kisgyőrből már az 1850-es években nagy mennyiségű palát szállítottak Pestre, az ezzel az anyaggal a XX. században (az 1920-as években) fedett legnevezetesebb épület a lillafüredi Palota Szálló volt (Pesty 1988, 170; Péchy-Horváth 1939a, 58; Schréter 1943, 384; Frisnyák 1962, 85). A máriavölgyi agyagpalát részben külföldön (lásd fentebb), elsősorban azonban Pozsonyban és környékén használták fel, de nem csak ott (Gesell-Schafarzik 1885, XV). Ezzel az anyaggal fedték a múlt században pl. a „budai indóház fóépületé"-t és a várpalotai (Veszprém megye) templomot (Falusi Gazda 1863, 84). Falvakban A népi építészetben a hagyományos, nagy múltú és széles körben használt nád, szalma és zsindey mellett a természetes palát csak egyes vidékeken, elsősorban a bányák környékén alkalmazták és ott sem töltött be az előzőekhez hasonló fontos szerepet, annak ellenére, hogy a gyúlékony növényi anyagok használatát a 282