Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Nagy Zoltán: Takácsok a reformkori Körmend társadalmában

igazolható azon állítás, hogy a „foglalkozás és rendi állás ebben a korszakban gyakran keveredik, s ez nehezíti mindazoknak a felderítését, akik valamilyen iparos mesterséget űznek ... Problémát jelent továbbá az is, hogy az iparosok nem mind fizettek adót (nemesek), nem mind adóztak mesterségük után (uradalmi alkalmazottak) nem iparosként szerepel az özvegyek egy része ... az adójegyzékek tehát az iparosoknak csak egy részét sorolják föl. Egyetlen időpontban azt is meg tudjuk mondani, mekkora hányadát. 1826-ban egy, a háztulajdonosokat és lakókat is feltüntető házösszeírás a foglalkozást is megadja. E szerint 217 iparos él ebben az időben Keszthelyen, az 1828. évi országos összeírás csak 80-at jelöl, az ugyanebből az évből származó dicális conscriptio a halászokkal együtt 126-ot. Az eltérés oka kettős: 1. többen hiányoznak az adózók közül (54 fó), 2. egyesek az összeírásban nem iparosok (83 fő)..." Mintha csak Körmenden járnánk. 1817-ből ismerünk egy házösszeírást a nagy tűzvészt követően (Mol. P. 1322. Bes. Lt. Községi iratok Körmend No. 120) melyből kitűnik, hogy ekkor 345 ház áll itt, ebből „uraság házhelye 35, Mezei gazdák 125, Mester emberek 173, Inscriptionista 12". Az 1828. évi összeírás jegyzékében a kiigazítások után ez áll: „Ezen mezőváros polgárainak egy része a föld műveléséből, más része mesterségből és kereskedésből él. Több legényt (20) tart 1, a többi egy-egy legényt tartó 35, legény nélkül dolgozik 46." Azaz 82 mesterember él a városban, és 35 legény. A 20 legényt tartó iparosról azonban tudjuk, hogy Leithner András építész, nagyvállalkozó, a legényei jó része pedig nem is kőműves, csak alkalmi munkás. így tehát az eredetileg 96 főből álló kézműves társadalom legfeljebb 21 fővel bővíthető 117-re. Ezzel szemben az anyakönyvi adatok ismeretében beazonosított névanyag felhasználásával a 82 mesteremberen kívül még 72 kézműves (zsellér, jobbágy) került elő. Ezen felül is még 122(!) összeírásban nem szereplő, de az anyakönyvek tanúsága szerint itt élő, többnyire házas iparos is kimutatható, akik nagy többsége családtag, vagy mások „zsöllére", lakója volt. E tényt támasztja alá az összeírás házakra kirótt adótétele is. A mellékelt jegyzékekből kiderül, hogy az összeírtak jó része - házának egy részét -, általában egy szobát, fél konyhát, egy kamrát lakóinak bérbe adja, sőt hajlékát Körmend belvárosában eleve ilyen célból építi (Nagy Z. 1996, 247, 2. tk.). Az anyakönyvi adatok felhasználása arra is fényt derít, hogy egy-egy mesterség művelői hányan voltak, milyen korúak és vallásúak. így például az 1828 évi összeírásból eleve jól ismert Joó János 36 éves, Koós István 32 éves, Kiss János ekkor 42 éves takács katolikus. Csakhogy még itt találjuk Farkas János 39, Horváth János 23, Kanits Józsefit, Molnár Ferenc 48, Németh Imre 31, Németh József 68, Papp István 24, Prós Antal 52, Rátz János 55, Rátz Mihály 44 éves katolikus vallású takácsokat, s e céh tagja még Gál József 52 éves evangélikus, valamint Szijjártó János 63, Török Ferenc 23 éves református kézműves is. Helybenlakásukra más bizonyság is szolgál. Egy 1821-ből fennmaradt 226