Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Flórián Mária: Polgárosodág a 18. századi magyar közrendű férfiak öltözködésében. A mellény

tak egy lelkészt, hogy „mint egy paraszt" vörös gyapjúingben jár „kabát nélkül".

3 Ez a vörös gyapjúing Leopold Schmidt szerint valószínűleg Leibi, még inkább Brustfleck volt. A Brustfleck a 17. század második felében csak kétszer fordul elő a vizsgált stájer forrásokban, 1700 után azonban meglepően gyakran szerepel. A Brusflecknek ez a hirtelen előtérbe kerülése valószínűleg azzal magyarázható, hogy szőrme vagy vászon őseit mint csupán hideg elleni ruhadarabokat a Wams alatt viselték, és olyan értéktelenek voltak, hogy az inventáriumokba föl sem vették őket. Most, a megváltozott felsőkabát alatt azonban a Brustfleck látható lett, ezért több gondot fordítottak elkészítésére: többnyire vörös anyagból, finom külföldi posztókból szabták, és gyakran steppelték. Az első adat 1770-ben utal az általában vörös posztó Brustfleck díszítésére, amikor is szegélyekkel, sárgaréz gombokkal látták el. 1760-ban jelent meg a bőr vagy posztó KreutzBrustfleck a levéltári forrásokban, amelynek hátat keresztező pántjai elöl a két vállon 2-2 gombbal záródtak. A színes Brustfleck a 18. században az előkelő körökben is kedvelt volt, egy 1750-es cselédrendtartás meg is tiltja, hogy a szolgáknak finomabb minőségben, külföldi posztóból csináltassák. Az ilyen jellegű tilalmak megszűntével (Sandgruber 1982, 298-299) azonban a Brustfleck a paraszti lét szimbóluma lett, 1834-ben a stájer lakodalomban, pl. az örömapa jelvénye volt a vörös Brustfleck (Schmidt 1969, 57. 67). A 19. század közepén a biedermeier hatására néha még ki is hímezték az egyébként többnyire csupán steppelt Brustflecket, csak ezt követően adta át helyét a sötét vagy virágos bársonyból varrt Leiblnek. Egy-egy táj viseletében azonban tovább élt, így a 20. század elejéig meghatározó darabja volt pl. a stájer parasztférfiak öltözetének (Mautner-Geramb 1932-1933,1. 429). 3. A mellény elterjedése a hazai férfidivatban is a 18. századra tehető. Mondhatjuk, hogy a nadrágtól függetlenedett ujjatlan mellények, amelyek Európaszerte csak a 18. században váltak általánosan kedveltté, késedelem nélkül érték el Magyarországot. A mellény gyors hazai terjedése pedig összefügghetett a létrehozó iparág, a nyugati divatot közvetítő német szabócéhek hirtelen felfutásával. A magyarországi szabók közül elsőként a szebeni szász szabók kaptak privilégiumot 1379-ben. A 15. században aztán sorban megalakult az egri, pozsonyi, kassai, soproni szabócéh is. A céhszerveződés a 16. században a török által megszállt területeken csak a szultáni védelem alatt álló városokban nem akadt meg, 3 Schmidt 1969, 47^18. - A kisvárosokban elő volt írva. hogy a tanácstagoknak kötelező kabátot viselni. 1663ban azt is előírták, hogy az elöljárósági tagok vasár- és ünnepnap, de a templomban vagy tanácsülésen hétköznap is kabátban jelenjenek meg. Perchtoldsdorfban minden tanácstag és polgár nyáron is kabátban lépett be az ülésterembe, aki másként jött, bírságot fizetett. A kabátviselés nemcsak kötelező, hanem presztízs, rangjelző is volt. A 18. században a tanácstagok a város költségére csináltathattak fekete tanácsbeli kabátot, ünnepen ebben kellett templomba menni. A város tulajdonában, a templomban volt hat „gyászoló kabát" és 10 gyászkalap is. 194