Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Bodó Sándor: A magyar múzeumok közönség- és külkapcsolatai az ezredfordulón

és őshazák" címmel rendeztek sikeres kiállítást a Néprajzi Múzeumban orosz- és észtországi anyag segítségével. Érdeklődésünk, bár korábban is élő volt, egyértelműbben fordult nyugat felé 1990 után, aminek aztán számos eredménye mutatható fel. A Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és mások számos nyugat-európai, amerikai és távol-keleti országban rendeztek jeles, a magyar kultúra megismertetése szempontjából fontos kiállítást. E tárlatok között tematikus összeállítások (pl. a magyar szecesszióról, a herendi porcelánról a magyar népviseletekről és hímzésekről) éppúgy szerepetek, mint kiemelkedő művészek bemutatásai (pl. Csontváry, Munkácsy). A reciprocitás jegyében ugyancsak jeles külföldi (mindenekelőtt nyugat-európai) művészeti tárlatokat fogadtunk, mint pl. Dali, Picasso, Henry Moore, vagy a velencei festők bemutatóját. A megyei és városi múzeumok külföldi testvérmegyei és városi kapcsolataik révén szinte megszámlálhatatlan mennyiségű tárlatot vittek 3-4 földrész számos országába, s fogadtak onnan cserekiállítást. Emellett mégis több figyelmet érdemes szentelnünk annak, hogy majdnem valamennyi megyei múzeum rendelkezik kapcsolatokkal a velük közvetlenül határos országokban. A szövevényes kontaktusteremtéseket alig-alig lehet nyomon követni, de közülük számos igen tartalmas kapcsolatot lehetne felidézni. A példák terebélyes csokrából csak néhányat mutatok be. A nyíregyházi Jósa András Múzeum egyebek mellett kölcsönösen előnyös kapcsolatokat épített ki Ungvár és szatmárnémeti partnerintézményeivel. A debreceni déri Múzeum Nagyváraddal és Zágrábbal működtet partneri viszonyt. A győri Xantus János Múzeum a nyitrai partnerekkel, a Soproni Múzeum burgenlandi múzeumokkal működik együtt. A nyugat-dunántúli múzeumok hosszú éveken át dolgoztak közösen az Alpok-Adria együttműködési program keretében olasz, szlovén, osztrák partnereikkel. Úgy tűnik, ez a hasznos, kiállításokat készítő, kutatói programokat teljesítő regionális együttműködés „kifullad", ami ellen persze múzeumainknak cselekednie kellene. Ugyancsak bíztató együttműködési keretnek tűnt az 1980-as évek végén indult Pentagonale, később Közép-Európai Kezdeményezés kulturális programja. A kezdetben eltervezett közös akciókat a résztvevők még sikerrel teljesítették. Gondoljunk csak az 1994-95-ben lázas és igen eredményes együttműködéssel megvalósult közép-európai „Barokk év" gazdag programjaira. Magyarországon (Budapesten és Székesfehérvárott) két kiemelkedő barokk kiállítás készült, komoly szaktudományos hasznot hozó katalógusokkal kísérve. A KEK utóbb (1995-től) az Adriától a Balti tengerig húzódó „Borostyán út" mentén élő népeket-országokat kívánta kulturális és régészeti-történeti rendezvényekkel összekötni, amiből szerényebb tudományos hozadék származott, ámde a kapcsolatok itt is csendesen lazulnak. 124