Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Dávidházy István: A soproni posztósok céhének festőműhelyei

Dávidházy István A soproni posztósok céhének festőműhelyei A céhes ipar művelői műhelyeikben egy-két legénnyel és inassal szorgoskodó mesterekként jelennek meg képzeletünkben. Ez a kép általában helytálló is, voltak azonban olyan iparágak, amelyeknek technológiai adottságaikból eredően már a céhes kereteken belül is közösen működtetett és használt nagy obb termelő-berendezésekre volt szükségük. Sopronban ide sorolhatók a takácsok gyepfehérítői, a tímárok és a pokróckészítők (Kotzenmacher) kallói, valamint a posztósok kallói, feszítőkeretes szárítói és festődéi. Az első kettőről már a Soproni Szemle hasábjain esett szó

1, itt a festőműhelyek történetét kíséreljük meg összefoglalni. A soproni posztósok két és fél évszázadon át fennállott céhe 1625. június 2-án kapta meg a városi tanácstól az artikulusait (Tjkv. 1625., 152.), de a céhet alkotó, Sopronban menedékjogot kapott 13 evangélikus posztósról először ugyanennek a tanácsjegyzőkönyvnek március 1 T-i bejegyzésében esik szó, méghozzá annak a 200 forintos kölcsönnek a kapcsán, amelyet segélyként és egy festöde berendezésére utalt ki számukra a tanács. Mint azt az előbbiekben említett céhlevél tanúsítja, a menekültek nem hozhatták magukkal az ipar gyakorlásához szükséges szerszámokat és berendezéseket, és ezért kellett nekik elsőként egy olyan festőműhely, amelyben laza gyapjú színezésére kerülhetett sor. Ennek a fűthető vörösrézkádat magában foglaló műhelynek a helye ismeretlen. A gyapjúszínezésről szóló következő ismert adat az 1631. június 10-i tanácsjegyzőkönyvi bejegyzés (251. o.), amely eltiltja a lakosságot a kisebbik tóban történő mosástól, mivel a posztósok által a gyapjú színezéséhez használt mérget abban öblítették ki. Ez a méreg irodalmi adatok alapján az auripigment (arzénszulfid) lehetett, amelyet az iparosok oppermentnek neveztek, és a kimerült indigócsáva felerősítésére használtak.

2 A posztósok festőműhelyének helyére történő eddig ismert első adat az 1648. évből való: „Voigt der Zinß im Lakhnerischen Mayrhoff... der Ferber bis 20 Marti 649 Jahr 9 Fl 4 ß 18 d", azaz a Lackner-majorban lakó festő 9 forint, 4 solidus és 18 dénár évi lakbérét nyugtázza a kamara (Szkv. 1648. 13/b). 1654-ből már biztos adatunk van a festőműhelyről, ekkor ugyanis a számadáskönyv arról tudósít, hogy a sáfár (Kammerdiener) Bécsújhelyben egy 167 font (93,52 kg) tömegű új kádat csináltatott, úgy, hogy a régi 100 font (56 kg) tömegű kád anyagát 2:1 arányban beszámította a rézműves (Szkv. 124/b.). Ezután már folyamatosan tűnnek fel a festődére vonatkozó adatok. Ugyanerről az oldalról megtudjuk azt is, hogy a műhely két káddal rendelkezett. 1657-ben a tóásó 2 mester- és 5 legénynapszámmal a festöde melletti árkot hozta rendbe (Szkv. 117/b). Ugyanebben az évben a városi kőműves a festöde kéményén dolgozott (Szkv. 122/a), aki a következő évben a kádat falazta fel. 1660-ban Scheffer Kristóf (9324)

3 városi ács deszkákat készített a két festőkád befedésére (Szkv. 229.). 1 Dávidházy István: Soproni posztókallók, Soproni Szemle 1989, 193—205. Müller, W., Pötsch W. R.: Vom Königspurpur zum Jeansblau, Leipzig, Jena, Berlin, 1983, 67. ^ A személynevek utáni zárójelbe tett számok Házi Jenő Soproni Polgárcsaládok c. müvének irányítószámai. A szövegben lévő jelzetek a Soproni Városi Levéltáréi. 243