Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Holl Imre: Ónkannagyártók a 15. századi Sopronban
Tányér A középkorban az igazi tányér ( teller, täler, discus) mindig a fából készült előképét követte; lapos, vékonyfalú, kis peremmel. A gyakoribb kerek forma mellett ritkábban használt volt a négyszögletes vékony lap is (ez is előfordult fából és ónból). Mindkettő a XV—XVI. sz.-ban kedvelt és a gótikus táblaképeken is ábrázolták: általában minden személy előtt 1—1 az asztalon. Az óntányérok nem öntéssel készültek, hanem lemezből kalapálva. Egyes kutatók szerint a „Scheibenteller" elnevezésű volt a szögletes óntányér (a XVI. sz.-ból múzeumi gyűjteményben is ismert). 2 4 A különböző európai ábrázolások és leltárak alapján arra következtettünk 2 5, hogy Ausztriában és Magyarországon a lapos óntányér nem volt mindenütt egyformán divatos, a használhatóbb fatányért nem tudta kiszorítani. Sopronban is a többi asztalneműhöz képest az óntányér nem volt általánosan kedvelt, és talán csak a század végétől kezdve vonult be a gazdagabb polgárok tárgyai közé. 1500-ban és 1520-ban 10—10 darabot (II/l. k. 265.), 1514-ben darabszám nélkül (II/l. k. 330.), 1534-ben 20 db (Wetzer plébánosnál! II/2. 69—72.), Zirkendorffer tanácsos tulajdonából 10 db (1503: II/5. 140, a ládában eltéve!) szerepel. Alföldy Bálint 20 tányérja ezeknél ugyan korábbi, de személyénél tekintetbe kell vegyük, hogy más városból költözött ide, életmódja is eltérhetett a helyi polgárságtól. (Soproni házában ötvennél több ónedényt tartott. 1492: II/l. 233—234.) Asztali tál, halastál Viszonylag ritkán jelölnek meg így (vischplatt) a tálalásra használt lapos tálat, melyen az ábrázolások szerint is a halat egészben tették az asztal közepére. A háztulajdonos Schmidt János végrendeletében „ ein czinplaf szerepeltetése a külön felsorolt tárgyak közt fiának hagyva arra utalhat, hogy ez is említésre méltó tárgy (1519: II/l. k. 353.); Zirkendorffer említett óntárgyai között „I vischplat" — bár anyagát nem adják, biztosan ilyen volt. (Készülhetett azonban néha rézből is ilyen: „messens tischplatt".) Palack Mivel mindenféle jelző nélkül (csak űrmértékére utalnak többször: „halb" azaz iccés, „seitl" messzelyes palack), itt sem lehetünk bizonyosak abban, hogy minden esetben a következő évszázadokban is legkedveltebb palackformát értik ,.Jlasche" alatt. Ez a kissé hasas, szűkülő nyakú típus szerepel az újkorban végig, rendszerint már mint mérték-edény Sopronban is. Valószínű, hogy általában ilyenek voltak, egy-egy háztartásban mindig csak egy darab (2—3 kivételesen, így 1541: II/2. k. 165, „drey seitlflaschen"). Ismerünk azonban már a későközépkortól kezdve más palackformákat is, pl. erősen hasasodó magasnyakút, valamint a fakulacs formáját utánzó kerek-lapostestűt. Mivel a fentebb leírt típus nem tartozik az asztali felszereléshez, lehet, hogy ezeket inkább csak mértékként használták, például a borospincéből felhordott ital esetében; így nem volt többre szükség. 2 6 Bizonyosak vagyunk abban, hogy egy egészen másféle formát is ismertek Sopronban (lásd hátrébb indokolva). 2 4 Nadolski D. Altes Gebrauchs-Zinn. Leipzig 1983. 45. 2 5 Holl I. 1987,329—330. 2 6 így magyarázza Szende K. i. m. 85. — Magam is elfodgadom, de hozzátéve, hogy ritkaságát inkább a fapalackok használata indokolja. (Idézett példája azonban téves.) 80
