Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Holl Imre: Ónkannagyártók a 15. századi Sopronban

Holl Imre Ónöntők a XV. századi Sopronban Az ónművesség a későközépkori kézműves ágak között a kiemelkedő, megbecsült mesterségek közé tartozott, készítményeik gazdag választéka a tehetősebb polgárok háztartásában a jóval drágább asztali nemesfém edényeket pótolta a mindennapi használatban. Az óntárgyak állandó kereslete (sérülékenységük miatt rövid életűek voltak, de újra beolvasztásuk könnyű volt) e jellegzetesen városi iparág művelői, az ónöntők (régi magyar nevük ónkorsógyártó: 1510; kannagyártó: 1509; ném. Zinngiesser, Kannengiesser; lat.cantrifusor) számára jó kereseti lehetőséget biztosított. Általában a tehetősebb polgárok körébe tartoztak; Budán, Pozsonyban, Bécsben a középkor végén háztulajdonosként említik őket a források. Ennek ellenére a középkori magyarországi kézművesség feldolgozásában szerepük talán a legmostohább, aminek több oka is van. Egyrészt az írásos források zömének pusztulása tette nálunk kilátástalan feladatnak középkori történetük biztos alapon nyugvó bemutatását, de az emlékanyag, a középkori óntárgyak is megsemmisültek az említett folytonos újrabeolvasztás miatt. A középkori Magyarország területéről a gyűjteményekben alig néhány későközépkori ónedény maradt meg (és a világháború során ezekből is elpusztult több darab).

1 így érthető, hogy egy-két ritka régi óntárgy megemlítése mellett irodalmunk is csak a XVI. századtól kezdve számol a magyarországi ónművességgel.

2 A soproni Levéltár egyedülálló, már kiadásra került anyaga szerencsénkre sokat segít a város középkori művességének, az egyes iparágak számarányának és vagyoni helyzetük különbségeinek felderítésében. Ráadásul ez a kép több vonatkozásában nagyon is eltérő a középkori kézművességről általában vallott megállapításoktól.

3 így például nem igazolódik az azonos iparágban dolgozó mesterek csoportos, egy-egy utcában tömörülő műhelyeiről elképzelt (bár sok városban igazolható) szokás. Néhány mesterség esetében Sopronban nem találjuk meg azt a többinél kiemelkedőbb, vagyoni (és társadalmi) helyzetet sem, ami pedig a legtöbb középkori városban ezekre jellemző; így például az ötvösök, késgyártók, kardcsiszárok mestereinél a XV. században.

4 1 HollI.: Zinn im spätmittelalterlichen Ungarn. ActaArchHung 39. (1987) 313—335. -Teil II.: ActaArchHung (sajtó alatt). A középkori Magyarország területéről ismert, hazai műhelyekből (Buda, Kolozsvár) származó illetve külföldi műhelyekből (Boroszló, Neisse, Bécs, Salzburg, Nürnberg) importált ónedények feldolgozása. A régi gyűjtemények anyaga (ezekből több darab azóta elpusztult, illeve eltűnt), valamint új ásatások leletei a XIV— XV. század közepe közötti időszakból. ~ Weiner P.: Zinngiessemiarken in Ungarn. 16—19. Jh. Budapest 1978., Németh G.: Felső-Magyarország ónmüvessége a XVI—XVII. században. Művészettörténeti Értesítő 30. (1981) 171—187; már részletesen tárgyalja a XV—XVI. századokat is írásos adatok nyomán. A bemutatott tárgyak csak a XVII. századból származnak. 3 Holl I.: Középkori városi élet —városi építészet. ArchÉrt 116 (1989) 52- 76. —Ebben részletesen tárgyaltam e kérdést is, több középkori város adatai alapján; Sopron esetében 12 mesterség rövid áttekintése vagyoni helyzetük, számarányuk és valószínűsíthető lakóhelyük említésével (utóbbi több pontatlansággal). 4 U. o. 69—74. —A késesekről részletesen: Holl I.: A későközépkori késes mesterség. ArchÉrt 122 (sajtó alatt). 71