Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Csapody István: Változások és új növényfajok Sopron és környéke flórájában

másfél méter magas, 3 dm széles levelekkel dúsan borított szárú, 5—8 cm széles, sárga színű fészkes virágzatú növény. (3. ábra) 4. Parlagfű (Ambrosia e la ti or L.) Ugyancsak fészkes virágszerkezetű, ám dekoratívnak egyáltalán nem mondható adventiv növényünk a pollenallergiára érzékenyek réme, a parlagfű, vagy tévesen vadkender (Ambrosia elatior L = A. artemisifolia auct.), az ókori mitológiában az istenek italának számító ambrózia-nektárt szolgáltató, mediterrán elterjedésű növényfaj rokona. Ez azonban Észak-Amerikából származik, 1800 körül került Európába és 1908 óta ismerjük első kárpátmedencei előfordulását (Orsova). Amikor 1948-ban nekem a növényt JÁVORKA SÁNDOR Móron megmutatta, még újdonságnak számított. Hatalmas térhódítása 1970-ben vette kezdetét. Terjedése DNy-Dunántúlról (Somogy, Tolna, Baranya, Zala) indult meg és haladt egyrészt a Tiszántúl, másrészt a Kisalföld felé. Ma már a Bécsi-dombon, a Pozsonyi úton. Fertőrákos szőlőiben, de főként Röjtök, Csapod. Pusztacsalád ugarterületein, parlagokon, mezsgyéken kiirthatatlan tömegben terjeszkedik. A felálló szárú, 20-50 cm magas, dúsan elágazó növény levelei az ürömhöz (Artemisia) hasonlítanak és nyelük a szárral együtt pelyhes. Füzérben álló fészkes, porzós virágai augusztus-szeptemberben nyílnak és egyetlen tő képes 63 ezer magot érlelni

9. (4. ábra) 9 Újvárosi Miklós: Gyomnövények. Bp. 1973. 447. o. 4. kép. Parlagfű 395