Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Lovas Gyula: A szolnoki vasúti csomópont nehéz hónapjai 1944. június — október

támadás után a vágányzat ideiglenes helyreállítása már megtörtént, ám még ezer feladat várt a vasutaskatonákra. Szeptember l-jén a vasútépítők szerelvényét a légiriadókor kiállították a vasútállomás és a Tisza-híd közé, ahol szerelvényüket vadásztámadás érte. Az emberek már korábban szanaszét futottak a szerelvényből, de a töltésen fenn álló mozdonyukat kilőtték a vadászok. A Tisza-híd magas volt, s hosszú töltésen vitt fel arra a pálya. így amint a riadó véget ért, s a vasutaskatonák visszamásztak kocsijaikba, feleresztették a fékeket, mire a szerelvény mozdonyostul jó darabon begurult az állomás felé, de oda már úgy kellett bevontatni. Az állomáson kiszállították őket a szerelvényből. Minden katona csákánnyal, villával, lapáttal sorakozott, s a Budapestről lehozott kék BESZKART-autóbuszokkal szállították át a közúti hídon keresztül Szajolba. A pályamester a szajoli munkákról is beszélt találkozásunkkor: Az árokban petróleum folyt, mert ott rakták át a vágányról közúti szállítóeszközre a repülőtér számára érkezett üzemanyagot. Ott akkor jóformán csak éjjel lehetett dolgozni, nappal a szúnyogok legeltek rajtunk, ahogy a töltés aljában hevertünk. Szajolban németekkel dolgoztunk, párhuzamosan: ők állítottak helyre egy vágányt, mi csináltunk meg egy másikat. Amint a két vágány elkészült, vitték tovább más bombázások utáni helyreállításra az alakulatot. Állandó készültségben és feszültségben éltek az emberek, hiszen mindig újabb és újabb bombázott állomásokra vitték őket... " A szeptember 1-jei légitámadást követő napon amerikai felderítőgépek fényképezték a hidat, ellenőrizték a bombázás eredményességét. Bizonyára nem találták azt kielégítőnek, mert szeptember 3-án ismét 27 bombát dobtak arra. Ugyanekkor a szegedi Tisza-hidat is támadták az amerikai bombázók. 130 bombát dobtak a hídra, melyek közül több eltalálta azt. A találatok következtében a híd két íve leszakadt és a mederbe zuhant. Nyilvánvaló, hog}' a romániai változások késztették az amerikai hadvezetést, hogy a legfontosabb vasúti hidak elpusztításával akadályozzák a Dél-Erdély irányából várható szovjet-román támadás elleni német és magyar felvonulást. Felismerték, hogy egy-egy légitámadás után órákon belül ismét megindulhatott az átmenő forgalom a szétbombázott vasúti csomópontokon keresztül, mert a helyreállításra mozgósított alakulatok gyorsan helyreállították legalább azok átmenő vágányait. így a vasúti csomópontok elleni bombázások már nem érték el a kívánt célt, a vasúti forgalom tartós bénítását. Taktikát változtattak, s ezután a kiemelt célpontok a vasúti hidak lettek, de az állomások elleni támadások is folytatódtak. Szeptember első napjaiban már mozgásban voltak az Erdélybe irányított négy hadosztály, köztük egy páncélos hadosztály szerelvényei. A fedőneves szerelvényeket igyekeztek volna a lehető leggyorsabban eljuttatni kirakási állomásaikra, de csak kerülő útirányokon juttathatták le azokat célállomásaikra. A szolnoki és a szegedi Tisza-híd hiánya a mozgósított magyar, illetve a Németországból átirányított német csapatok szállítását olyannyira lelassította, hogy azoknak akkori becslés szerint csak 30 %-a jutott el idejében a frontra, a csapatok más részét pedig még a szállítási útvonalakon verték szét a légitámadások: így Erdélyben olyan magyar—német hadsereget vertek szét a szovjet erők, amely még fel sem vonult. Ezután minden, a front felé tartó katonavonatot három részre kellett osztani és Csongrádnál átvinni a Tiszán. 344