Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Lovas Gyula: A szolnoki vasúti csomópont nehéz hónapjai 1944. június — október

környékét bombatölcsérek százai veszik köríti, amelyeket még ma is jól látni... 21-én egy szerelvény mozdonyán várta be a támadást a mozdonyvezető és a fűtő a kettes vashíd szolnoki oldalánál. Az első hullám után a szivattyútelepre akartak eljutni, így befutottak a bombák záporába, melyből élve, de szörnyű szenvedések dárán jutottak ki. Ruhájuk letépve, sárbanvízben meghempergetve, halálra rémülten jutottak ki és ültek fel a mozdonyra, majd tolattak vissza Szolnokra, mivel az átjárás megszűnt. " Az augusztus 22-i légitámadásról a Nemzeti Jövőnk című helyi lapban találtam beszámolót: „...A rádió bereplülési veszélyt jelzett, amelyet gyorsan követett az egyes körzetek riasztása. Szolnokon is megszólaltak a szirénák, mivel több hullámban városunk felé repültek az ellenséges kötelékek. A feszült pillanatok csendjét hamarosan felváltotta az erős repülőgépbúgás és a légvédelmi ütegek tüze, majd a vészes bombasivitás. Mintegy 120 gép nyolc hullámban erős támadást intézett városunk különböző részei ellen, amelynek során 15 ucában keletkeztek károk..." Az akkori sajtó az általános gyakorlat szerint a vasúti berendezésekben okozott károkról nem tett említést. Az augusztus végi bombázások után már csak öt vágányt hoztak rendbe Szolnokon a „csarnok alatt", hogy a Szolnok és Budapest közötti vonatforgalmat fenntarthassák. Szolnokról a továbbutazni szándékozók gyalog mentek Szajolba, meg szamárfogaton, s utaztak onnan tovább, visszafelé ez ugyanígy történt. 1944. augusztus 28-án az amerikai repülőgépekről 200 bombát dobtak a Tiszahidra. Akkor a mederszerkezetben is rombolás történt, az ártéri nyílások egyikének főtartója pedig bombatalálat következtében megrogyott. így tehát az egyik hídpálya használhatatlanná vált. A szolnoki pályaudvaron a helyreállításban dolgozott a 105-ös vasútépítő század. Ez az alakulat elsősorban hídépítő alakulat volt, s talán azért is tartották Szolnok térségében. Parancsnoka. Kotsis Pál hadnagy beszélt a hídon keletkezett károkról, s a megkezdett helyreállításokról is, amikor találkoztam vele: „...Minket küldtek ki legelőször a károk észrevételezésére, majd a helyreállítására is. Akkor a nagy mederszerkezet, tehát a kétszer 100 méteres nyílású híd kapott néhány találatot. Ezt a vasúti Hídosztály, illetve a M4 VAG mozgó szerelvénye kezdte javítgatni. Nekünk pedig az lett volna a feladatunk, hogy mivel az ártéri nyílások egyikének a főtartója komolyan megséríilt és megrogyott, emeljük meg. Vágjuk le a sérült véget és egy ideiglenes I. tartós részt rakjunk bele. A munkát azzal kezdtük, hogy ennek a kb. egy méteres megrogyott szerkezetnek a megemelésére egy talpfamáglyát raktunk. Kb. két napig tartott ez a munka. Ismét következett a szokásos riadó. Ezúttal nagyobb kötelék támadta a hidat. A találatok nyomán az egyik alátámasztó szerkezet teljesen lezuhant, le is vált a híd egyik főtartója a keresztkötésekről és kereszttartókról, és oldalt kifeküdt. Az általunk készített máglya talpfáiból gyufaszálak lettek, a felrakott hydraulikus emelők pedig lezuhantak, és a földbe fúródva mentek tönkre. Ezután alakulatunk még két napig maradt Szolnokon, de miután megmaradt felszerelésünk komoly munkára már nem volt alkalmas, elvezényeltek minket Orosházára..." A légitámadást követően ismét megvizsgálták a hidat, s intézkedtek, hogy a súlyos sérülések ellenére mégis megtalálják annak a módját, hogy a hídon a forgalmat valamiképp ismét megindíthassák. A hídon a pályafenntartás vágányátkötést készített, 342