Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Gömöri János: Fertőrákos Árpád-kori temploma

„A" szint Alaposabb vizsgálattal megállapíthattuk, hogy a felső, téglapadlós járószint alatt további két hasonló téglapadlós járószint helyezkedik el, ezek alatt pedig egy még korábbi vékony, letaposott, kőporos, habarcsos réteg, ami a templom építésének szintje és legkorábbi belső járófelülete. Az alsó téglapadlós (3. kép 3.) szint alatt 15 cm mélyen, a humuszos, fekete réteg felső részén fekszik a kőporos réteg (3. kép „A"). Padlótéglák lenyomatai nem őrződtek meg az oltár előtt feltárt kisebb felületeken. Viszont a szint a szentély falához csatlakozik és a fal vakolatának az 3. téglapadlós szintnél korábbi rétege ráhajlik erre a járószintre, tehát a legkorábbi időben a templom első vakolása után ezt a szintet használták. Ez a kőporos járószint korábbi, mint az oltár alapozása, mert attól 7 cm-rel mélyebben húzódik. Az oltár alatt, az egész szentélyben egy 3,5 cm vastag iszapos, homokos réteg található, amely egy 4 cm vastag fekete sárrétegen fekszik, és csak ez alatt következik az „A" szint. Mintha az „A" szint huzamosabb használata után valamikor tető nélkül állott és beázott volna a templom, és akkor rakódott volna le az oltár alatti hordalékréteg. Abban az időben egy másik oltárnak kellett még a templomban állnia. A hajó felé követve a legalsó szintet, kiderült, hogy az „A" szint esetében a diadalívnél egy 15 cm magas lépcsővel határolt szintkülönbség volt a magasabb szentély és a kissé mélyebb járószintű hajó között. Az 1. téglapadlószint és az oltár építése után viszont a szentély előtti 110 cm széles sávot már az oltár előteréhez kapcsolták, ezért a korábbi, közben megégett lépcső felett az 1. szint töretlenül folytatódik a hajó felé. A szentély terének ez a bővítése azzal lehet kapcsolatban, hogy a korábbi, mensa szerű, szemben miséző oltárt szárnyasoltárra cserélték ki, és a pap az oltárnak a hajó felé első oldalán végezte az istentiszteletet. Az É 1 pilléren, a D felé néző oldalon látható a ráhajló vakolat lenyomatából, hogy a szentélyrészbe egy fagerendával határolt, lépcsőfoknyi emelkedővel lehetett fellépni. Ez a faszerkezet volt a szentélyrekesztő rács alapozása a XVII. században. A korábbi periódusokból nein tudtuk kimutatni a hasonló nyomokat, mert a Dl és Él pillérek ebben a vonalban épültek. A legkorábbi, 3. számú tégiaburkolatos járószint (3. kép 3.) 15 centiméterrel az „A" szint felett található a 3. járószint habarcsrétege. A 2. szinttől 15 cm-rel van mélyebben ez a járószint, köztük laza épülettörmelékes feltöltés helyezkedik el. A két szint között itt nem figyelhető meg fekete sárréteg. Az alsó habarcsaljzaton találtunk egy 3 cm vastag téglapadló darabot közvetlenül a szentély fala mellett. Erre az alsó szintre van rákenve a szentély falának vakolatrétege, tehát ezzel egyidős, vagyis először a padlóburkolást végezték el, közvetlenül utána vakolták a falat. Ekkor a vakolat még fehérre volt meszelve. A szentély alsó falfelületének kifestése csak a 3. padlóburkolat megépítése után történt meg. Az alsó szint habarcsa 2 cm vastag, közvetlenül alatta kőtörmelékből 5—6 cm-es alapréteget képeztek ki. Ez a kőréteg pontosan az oltárkő alapozásának alsó síkjához csatlakozik. Tehát a szárnyas oltárt ebben a periódusban, az 1. járószint kialakításakor és a szentély vakolásakor állították. Az 3. járószinttől a szentélyfal alapozásának az alja 45 cm mélyen található, ilyen mélyen alapozták az első templomot. A 3. szint alatt 36 cm vastag, fekete, humuszos, 32