Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Kiss Jenő: Mihályi és az osztrák kapcsolat

ruszti, fertőmelléki bort, hansági szénát szállítottak, hízott marhákat hajtottak a bécsi piacra. A Sopron könyéki községek pedig híres vásárokat rendeztek a megye székhelyén, Sopronban ... Itt gyűjtötték össze, válogatták ki a mezőgazdasági terményeket és az állatokat, majd továbbították Bécsbe ... A vármegye népe sok tekintetben nyugatra húzott, áruival és — kisebb mértékben — vásárlásaival felkereste a bécsi piacokat."

4 Az idézett történeti forrásokat megerősíti az idősebb nemzedék emlékezete is. Adatközlőim — tősgyökeres mihályiak — szerint a századforduló idején Mihályiból többen is rendszeresen: hetenként, illetőleg havonta jártak Sopronba tojással, gabonával, takarmánnyal és állatokkal (főként tehenekkel) az ottani piacokra. Van tudomásom arról, hogy az I. világháború előtt egy Mihályihoz közel eső faluból (Potyondról) minden héten szállított egy ember egy szekérnyi (tehát több ezer) tojást egy bécsi nagykereskedőnek. De jöttek a Rábaköz falvaiba, Mihályiba is az osztrák, illetőleg a Sopron környéki kereskedők. Feltűnt különös lószerszámuk, a kumet. Apám jól emlékszik, hogy egy tyúkkereskedő rendszeresen járt a faluba. S mikor kiabálva hírül adta, hogy megérkezett, s várja az eladásra szánt tojásokat, a falubeliek gyorsan továbbadták egymásnak a hírt, mondván: gyün a pándorfi tikász (azaz: jön a parndorfi tyúkász). A bécsi orientáció. — Sopron megye népe a monarchia idején valóban Bécs felé orientálódott. Nagyszüleim nemzedékének a tagjai a magyar fővárosban csak elvétve fordultak meg — ha egyáltalán eljutottak oda — az I. világháború előtt, a jóval közelebb fekvő Bécsbe viszont többször is és sokan eljutottak. Bécsre mint kereskedelmi központra utalnak bizonyos nyelvjárási frazeologizmusok is, például a 'textília' jelentésű bécsi rongy. Ez a jelzős szerkezet akkor keletkezett, amikor a múlt század második felében Bécs felől terjedni kezdett a házi szőttesek mellett a finomabb, vékonyabb (ezért „rongy"!) gyári textília. Rendes falusi lány hozományában akkor még csak szőttes volt. Egy rábaközi nyelvjárási szólás szerint van ott minden, mint Bécsben, azaz 'gazdag helyen, tehetős családban'. Ez a szólás utalás Bécs, illetőleg a bécsi üzletek, piacok nagy gazdagságára, árubőségére. Az előkelőbb, finomabb áru Bécsből jött általában, a divatot Bécs diktálta több tekintetben is. A bécsi jelző éppen ezért bizonyos kifejezésekben annyit jelentőit: 'kitűnő, kiváló, elsőrangú', így például a bécsi vörzsina különleges szivarfajtát jelölt. Bécsbe és a Bécs környéki településekre Rábaköz falvaiból is mentek cselédnek, illetőleg hosszabb-rövidebb munkára. Apai nagyanyám, aki jobaházi születésű volt, lánykorában éveket töltött a Bécs melletti Badenban. Külön említendők az iparosok, a mesterlegények. A monarchia idején a fiatal segédeknek még illett „világot látni": több helyen is dolgozni, tapasztalatokat szerezni, a szakmát még jobban elsajátítani. Minthogy pedig Ausztria iparilag fejlettebb volt, a Sopron megyei, tehát rábaközi iparossegédek útja is elsősorban az osztrák városokba vezetett, s ott a segédek a korszerű szakmai ismeretek mellett a német nyelvet is elsajátíthatták többékevésbé. Mihályiból a századforduló táján — édesapám visszaemlékezése szerint — négy cipészsegéd és egy kovácssegéd járt osztrák városokban szakmai úton. Apai nagyapám korábban öt évig dolgozott Bécsben cipészsegédként. Mihályiba visszatérve azzal reklámozta a mestere magát, hogy neki „bécsi" segédje van. A közös hadsereg. —A kapcsolat következő forrása a hadsereg, a közös ezredekben való katonáskodás volt. Informátoraim szerint a mihályi férfiak a monarchia idején elsősorban a közös ezredekben szolgáltak. Zömük Sopronban, a császári és királyi 76. 4 Soproni Elek, a Kultúrsarok gondjai. Bp., 1940, 177. 326