Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Askercz Éva: A Storno család műgyűjteménye

olyan tárgyak, melyek az általa restaurált templomokból származnak, nincsenek nagy számban, és ma már nem kell magyaráznunk, hogy eredeti helyükről nem Storno önkénye, hanem megrendelőinek szándéka miatt kerültek el, akik a korai magyar műemlékvédelem szellemében egységes stílusú tereket kívántak létrehozni. Ennek jegyében tisztítják meg azokat a régi berendezésektől, a régieket eladják, áthelyezik, alkalommal el is ajándékozzák. Storno lakásába ezúton kerültek ilyen templomokból származó tárgyak, de azt meg kell mondanunk, a gyűjtemény egészéhez képest elenyésző számban. A megmentés, a továbbőrzés motiválta azoknak a záraknak, ajtóvasalásoknak, vereteknek az összegyűjtését is, melyeket rossz ajtókról szereltek le, vagy egy itteni kovácsmester műhelyéből vásároltak. Ezeket is kétféleképpen használták, egy részét lakásuk ajtain élesztették újra, más részét lapra szerelve díszként tálalták. E tekintetben nem voltak válogatósak, vasrácstöredékek, hordódonga darabok épp úgy érdemesnek tartattak a megőrzésre, mint bútorfaragványok, vagy gótikus oltárok apró levéldíszei. A gyűjtés időbeli és térbeli kiterjedésére, parttalanságára vonatkozóan Storno ifjú korában kapott példamutató információkat pártfogójától, példaképétől Friedrich Amerling bécsi festőtől, Amerling bécsi, azóta szétszóródott Gumpendorfer utcai kis kastélyában és annak kertjében őrzött műgyűjteményének megismerésekor.

4 Ő is gyűjtött elsőrangú műtárgyakat, festményeket, szobrokat, bútorokat éppúgy, mint érdekes ritkaságokat, híres emberek relikviáit és mesterremekeket. Naplójegyzeteiből, levelezéséből tudjuk. Amerling milyen nagy hatással volt rá e tekintetben is, mint ahogyan a műremekek, érdekességek tálalásában is. Szerencsés véletlen folytán Sopronban őrzik azt a fényképalbumot, mely Amerling műtárgyakkal zsúfolt otthonát mutatja

5, s így nem nehéz fölfedezni a hasonlóságokat, még akkor is, ha az említett gyűjtemény műtárgyainak minőségét tekintve jópár fokkal fölötte állt a Stornoénak. De ugyanígy hatással lehettek rá az első soproni múzeumalapítási törekvések is, a legelső kiállítások, a dokumentumok gyűjtési metódusai, bár ő maga tagja volt az itteni történeti társaságoknak, abban tevékeny részt fia, ifj. Storno Ferenc vállalt.

6 Ifj. Storno Ferenc (1851—1938) ugyanolyan szorgalmas gyűjtő volt, mint édesapja, sőt azt mondhatjuk, valamivel tudatosabb gyűjtő lett annál. Ifjúkorában a Bécsi Akadémia történeti festő szakán tanult, majd egy évig tárgytervezést egy nürnbergi iparművészeti iskolában. Tanulmányait félbeszakítva apja mellett szerzett gyakorlatot régi emlékek helyreállításában, stílusos festésében. Tanulmányai és az apjával folytatott gyakorlat is a régi tárgyak felé fordították. Az apjával közösen kialakított belső terekhez és szemléletmódhoz igazodva vásárolt műtárgyakat és régi használati eszközöket már nemcsak Sopronban, hanem inűkereskedésekben is, Ausztriában, Német- és Olaszországban. A régi stílusok közül a reneszánszban volt inkább otthon, ezt az e stílusban kifestett zárterkély ornamentumai és üvegablakai mellett egyéb tárgytervei is mutatják. Tervezett reneszánsz stílusú asztalokat, képkereteket, kancsókat, üvegpoharakat is, és attól sem riadt vissza, hogy például kitanulja a bőrbatikolást, amelyet gyűjtött XVIII. századi székein látott, hogy aztán a magatervezte reneszánsz motívumokkal díszítse a dísztelen barokk székeit. Hogy tudatosabb gyűjtő volt apjánál, mutatják azok a tárgycsoportok, amelyek az ő jóvoltából kerültek a család tulajdonába. Ilyenek voltak az azóta múzeumi tulajdonba 4 Amerlinggel való kapcsolatáról lásd: Askercz É.: Friedrich Amerling festőművész id. Storno Ferenchez írott levelei (1855—62 között) Soproni Szemle 1993, 308—318. 5 A Friedrich .Amerling lakásáról készített fotóalbum Ráczné Klaus Beáta soproni tanárnő birtokában van, akinek Amerling szépapja volt. A fotóalbum Amerling harmadik, Emilie Heinrichhel kötött házasságából került tulajdonába. 6 Vö. Domonkos Ottó—Környei Attila: A 125 éves Soproni Múzeum. Sopron 1992. 321