Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Nagy Alpár: Liszt Ferenc és korának eszméi

egyre jobban összefonódnak bensőséges és az egy ház számára túlságosan is szubjektív vallásos érzelmeivel. Mottója a Charitas, a könyörületesség, és a 'gran perdono di Dio' — a nagy megbocsátás." „Azt reméli, hogy papi aszkézissel saját magát, a benne lakozó démont is sikeresen legyőzi majd." A Mazeppát, a Prométheuszt Árpádházi Szent Erzsébet, Paulai Szent Ferenc váltja fel, és a „48 eszméivel titokban rokonszenvező művész" nem csinál titkot nézeteinek sokféleségéből, a hozzá közel álló ismerősök, barátok különböző politikai arculatából, hozzájuk fűződő kapcsolatainak sokszínűségéből. Hamburger könyvében olvassuk több síkon mozgó kapcsolatrendszerének példáit: Lichnowsky herceggel, Agnes Street—Klindworth-tal, Schwartz bárónéval, Bach báróval, gróf Teleki Sándorral, gróf Teleki Lászlóval, Türr Istvánnal, Charles Loyson páterrel fenntartott kapcsolatát, továbbá azt, hogy a legműveltebb főurakkal, főpapokkal érintkezett, gyakori vendég volt a francia, osztrák, porosz követségen. VII. „Ha eddig figyelemmel kísértük Liszt Ferenc életének, eszméinek történetét, logikusan következtethetünk arra, hogy 1830 párizsi forradalmárából negyven évvel később, a sokkal radikálisabb párizsi forradalmak idején nem lett, nem is lehetett a Kommün barátja. A francia—porosz háború alkalmával azonban nem titkolta meggyőződését" — olvashatjuk Hamburger könyvében, s ugyanott az áll: „1870... szomorú és sorsdöntő esztendő lett Liszt Ferenc számára. III. Napóleon bukását, és vele Franciaország vesztét jelentette, egyszersmind Itália egyesülését, a pápai állam elestét (1870. szeptember 20.)" Sayn-Wittgenstein hercegnéhez küldött leveléből is tudjuk: foglalkoztatta a háború, aggódott Franciaország és III. Napóleon sorsáért, remélte, hogy „a császár nem marad alul" (aug. 23.). Nem akarta elhinni, hogy III. Napóleon „személyi uralma korrupt vag)' elnyomó volt", „éppen ellenkezőleg" (aug. 31.). A császárság bukása fájdalmasan érintette. 1871 márciusában egyértelműen megfogalmazta: „a köztársaságot tartom az egyedüli lehetséges kormányformának Franciaországban." Hamburger úgy látta, hogy Liszt ezekben az években is kitartott „fiatal éveinek liberális-demokratikus humanitárius-keresztény eszméi mellett". Pest, 1871. március 4-én keltezett egyik levelében bizonyságot találunk erre: „Milyen szörnyű és siralmas arra gondolnunk, hogy a kereszténység 18 évszázadának, a filozófiai, szellemi és erkölcsi kultúra jó néhány századának nem sikerült Európát a háború ostorától megszabadítania! ...Ó. bárcsak Isten megkönyörülne a jövendő nemzedékeken, és a halál szenvedései, a párbajok és háborúk mindörökre megszűnnének!" 1871. szeptember 4-én az alábbiakat írta Carolyne-nak Magyarországról, Augusz Antaltól: „A francia hadsereg és a császár kapitulációjának rettenetes csapása után jó időre le kell mondani a reményekről, amelyekről a levélben szót ejtett. Az isteni gondviselés kimondta az ítéletet az uralkodóra, akit századunk legbölcsebb, legeszesebb, legderekabb férfiának ismertem. Voltaire jóslata bevált, úgy látszik, elérkezett a poroszok korszaka. Mit hoz a jövő? Ilyen katasztrófa kétségkívül ki fog termelni egy nagy gondolatot, és mi tanúi leszünk valamilyen alapeszme születésének, amely szerint a modern államok be fognak rendezkedni. A történelemfilozófia azonban ma még csupán sejtelmekre támaszkodó tudomány, amelynek tanulságai ijesztők. [...] A politika az alkalomkihasználás tudománya, s a kedvező pillanat üstökönragadásának művészete. Nyilvánvaló, hogy ez idő szerint ehhez Bismarck úr bárki másnál jobban ért. Nekem nem adatott meg, hogy fennszámyaló gondolatainak útját kövessem..." (Idézte Pourtalés. 250). 316