Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Nagy Alpár: Liszt Ferenc és korának eszméi

belekerült a reformkori Magyarország eseményeinek sodrásába, olyan időben, amikor a hazafiság önmagában is forradalmi tett volt. „A politikusok Magyarország követét látták Liszt Ferencben, nemzetközi hírességet, aki az általuk képviselt liberális eszméknek megbecsülést és tekintélyt szerezhet külföldön" (A. Walker). 1846 jó részét szintén itthon töltötte. Októbertől kezdődő „nagy" hangversenykörútján „az amúgy is túlfűtött hangulat és a mind jobban terjedő magyar szabadságvágy — aminek kiváló és a cenzúra által be nem tiltható agitátorai épp a Liszt által előadott magyar dalok, táncok és indulók voltak —•, a végnélküli ünneplést váltották ki" — fogalmazott tömören Falk Géza. „Liszt egész lénye átszellemült, megtelítődött a magyarországi gazdag benyomásoktól, a nép szeretetétől és attól a megkülönböztetett pompától, amivel itt még senkit sem ünnepeltek, senkinek sem hódoltak." V. 1848/49 határkő volt Liszt életében. „Hol volt. mit érzett, kinek a pártjára állt a népek tavaszán? — kérdezte Szelényi, s maga válaszolt: „Kérdés, melyre nehéz felelni, mert a híradások gyérek, s még ezek is ellentmondók." Milstejn azt hangsúlyozta, hogy „Liszt rokonszenvét a nemzeti felszabadító mozgalmak, az 1848—1849-es forradalmak iránt különösen azért kell kiemelnünk, mert csaknem valamennyi életrajz elhallgatja. A konzervatív beállítottságú polgári kutatók igyekeztek elrejteni igazi politikai arculatát, és arról meggyőzni, hogy teljesen közömbös volt az iránt, ami a világban történt, csak saját életére és művészetére gondolt. Ez a történelmi igazság teljes meghamisítása." A. Walker ugyancsak elismerte, hogy a „Liszt életéről eddig megjelent beszámolók egyike sem szolgált az 1848-as viharos politikai események megfelelő leírásával", úgy látta, hogy „a forradalom évét Liszt először távolságtartással, majd amikor egész Európa lángra lobbant, rosszallással figyelte. Amikor pedig kezdett kibontakozni a magyarok nemzeti függetlenségért vívott harcának páratlan drámája, igazi gyötrelmeket állt ki." „Már a franciaországi februári forradalomról szóló első hírekre hallatlan lelkesedéssel reagált, annak óriási jelentőséget tulajdonított. A további hírek — a népfelkelés győzelméről, Lajos Fülöp trónfosztásáról és a köztársaság kikiáltásáról — még jobban fellelkesítették" — olvashatjuk Milstejnnél, s rögtön idézi Lisztet: „Fejembe szökik a vér, amikor a posta a folyóiratokat és újságokat hozza." Úgy véli, hogy ha az ideiglenes kormány csak néhány hónapig tartja is magát „ez tökéletesen elég lesz ahhoz, hogy legjobb esetben ideiglenessé tegye Európa valamennyi kormányát." (Levél Marie d'Agoult-hoz) 1848 februárjában írta Kievből Caroline Sayn-Wittgensteinnek: „Ebben a pillanatban (1848. február 28.) a leghihetetlenebb hírek érkeznek strassburgi sürgönyök útján a legutóbbi párizsi eseményekről. Ezeknek az eseményeknek a jelentősége óriási lesz, de meg kell várni megerősítésüket. Lamartine nagyszerű volt a felirati vitában — két alkalommal is. Majd meglátjuk. E szerint a sürgöny szerint nem kevesebbről van szó, mint a Tuileriák bevételéről, Lajos Fülöp lemondásáról, az orleans-i hercegnő régensségéről és egy Molé—

Thiers minisztériumról. Holnap tudni fogjuk, mihez tartsuk magunkat." Ugyanazzal a keltezéssel egy másik levelében az alábbiakat vetette papírra: „A franciaországi híreket megerősítik. Ideiglenes kormány. Lamartine külügyminiszter. Mit mondtam magának? Dupont de l'Eure elnök, s a kormány többi tagjai a radikális demokrata párthoz tartoznak. Ledru-Rollin, Crémieux, Argo a belügyek, az igazságügy 311