Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Nagy Alpár: Liszt Ferenc és korának eszméi

Emberiség közös céljait, Lamennais abbé a pap és művész hivatottságát és vezéri emelkedettségét" ismertették meg vele (Falk Géza), Saint-Simon (valójában Claude Henri gróf, 1760—1825) „életelméletté" fejlesztett legfőbb tételei — a tudományos ismeretek terjesztésével javítani kell az emberi élet minőségét, át kell szervezni a társadalmat akképpen, hogy az ember helyét a társadalmi hierarchiában az ember munkája, ne pedig származása határozza meg, törekedni kell a nők egyenjogúsítására, tiltani kell a semmittevést, a javakat egyenlően kell elosztani, a vallást humanizálni kell —, mint ideálok visszhangoztak Liszt gondolkodásában, „meghatározták cselekedeteit egész későbbi életében" (A. Walker). Mondhatjuk, hogy a júliusi forradalom, Saint-Simon és követői eszmei hatására megváltozott a férfikor küszöbéhez érkező Liszt személyisége, jelleme. Falk Géza összegezéséből kitűnik: Lamennais abbé tanítása, majd Paganini. Berlioz, Chopin emberi magatartásának, művészetének megismerése „azt a végső és legmagasabb, minden lelkibetegség kórokozó bacillusmillióinak kipusztításához szükséges váltólázat termelték ki, amelynek lecsillapodása után majd az egészséges, céltudatos alkotóművész és pianista lesz belőle." III. Liszt 1825 márciusában, sikeres dél-franciaországi turnéja során járt először Lyonban. Akkor a 14 éves gyermek semmit sem érzékelt a „láthatatlan munkásnyoinorúságból", ami 1831. november 21—23-án a lyoni selyemszövők felkeléséhez, majd 1834. április 9—13-án a második lyoni felkeléshez vezetett. 1837ben két hónapot töltött társaságban Nohant-ban. George Sand vendégeként, majd július 24-én Marie d'Agoult grófnéval Itáliába indultak. Útjuk során először s leghosszabban Lyonban időztek. A város szomorú napokat élt, óriási ínségben tengődtek a munkáscsaládok, az utcákon a munkások, munkanélküliek „szörnyű nyomorának kiáltó jeleit" (Szelényi István) lehetett látni. Amikor egyik alkalommal Montgolfier grófnő szalonjában erről folyt a szó, Liszt elhatározta: hangversenyt ad az ínségesek javára. Adolphe Nourrit, a neves párizsi tenorista is csatlakozott hozzá. (A hangverseny augusztus 3-án volt. Lásd Theodor Mündt „A szegény éhező nép és a párizsi 'magasabb társadalom"' c. írását!) Liszt Lyonban „lát, érez, mérlegel, elítél és hitet tesz!", látja a tüntető munkások zászlait, melyekre ez van írva: „Dolgozva élni, vagy harcolva meghalni!", érzi, hogy e jelszó a végsőkig elkeseredett munkásság véresen igaz egyetlen lehetőségét takarja, mérlegeli a társadalmi rend égbekiáltó igazságtalanságait, elítéli e rend erőszakos fenntartóit, a mások munkáján élősködő gazdagokat, hitet tesz az olyan művészet mellett, amelyik enyhíti az elnyomottak szenvedéseit, a gyengékből bátrakat farag, s lerója minden tartozását a néppel szemben (Szelényi). Hankiss János Liszt „legélesebb szociális tapasztalatának" nevezte „a lyoni selyemszövő munkásság nyomorát". „A lyoni selyemszövők szorongatott helyzete iránt nem szűnő érdeklődését tanúsítja a munkások nyomorúságos életkörülményeinek ékesszóló leírása, mely a viszály sújtotta városban 1835-ben, majd 1837-ben a szegények javára adott jótékonysági hangversenyek alkalmával szerzett tapasztalataira épült" —olvashatjuk A. Walkernél. Milstejn viszont élesen fogalmazott, amikor azt írta, hogy Liszt az 1830-as júliusi francia forradalom után látta: „a burzsoázia sohasem tartotta szükségesnek, hogy komolyan elgondolkozzék a proletariátus érdekeiről", Liszt „békeszeretete és elnéző jámborsága" ellenére szemébe mondta „a júliusi napokban meggazdagodottak kis csoportjának, hogy a társadalom legnépesebb és legszegényebb osztálya hihetetlenül 307