Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Winkler Gábor: A „forradalmi építészet" képviselői az Esterházy család szolgálatában

azonban csak sokkal később, 1959-ben megjelent írásában tárta fel

9. Mivel a „francia forradalmi építészet" elvei nálunk még ma sem egészen közismertek, talán nem fölösleges fő törekvéseiket röviden összefoglalni. A forradalmi klasszicizmus kibontakozása a francia polgári forradalom korszakával esett egybe, nevét mégsem magáról a forradalomról kapta: az elnevezés a mozgalom radikális, mindent megváltoztatni akaró szemléletére utal. E gondolkodás alapja a racionalizmus volt, fő célja pedig, hogy olyan, a korábbiakhoz képest merőben új építészetet teremtsen, amely megfelel a társadalom változásainak, és kihasználja a természettudomány és technika fejlődése által kínált új lehetőségeket. Elvetették a barokk komponálási módszereit: tagadták a kompozíció egészének és részleteinek addigi szoros kapcsolatát. Azt bizonygatták, hogy az építészet saját eszközeivel — tér, tömeg, fény és árnyék ellentéte, változásai, az alátámasztás és áthidalás plasztikus megformálása — képes mondanivalóját teljes mértékben kifejezni és a képzőművészet — festészet, szobrászat — bevonása nélkül is elárulja rendeltetését és teljes és tökéletes „világmodellt" tud alkotni. Ezek az elképzelések vezették el az építészetet az elemi geometriához: épületeiket tisztán körvonalazható, zárt, tömör mértani testekből állították össze és ezeket áttört, könnyed motívumokkal kötötték össze. A belső tér megformálásában is tisztaságra és áttekinthetőségre törekedtek. így jutottak el az abszolút tökéletesnek tartott „gömb" — formáig — és bár nyilvánvalónak látszott, hogy a teljes gömb önmagában aligha modellezhető meg építészeti eszközökkel, valami módon mégis megjelenítésére törekedtek. Tisztában voltak azzal, hogy monumentális elképzeléseik technikailag és méreteiknél fogva legtöbb esetben eleve megvalósíthatatlanok: ezért legtöbbjük nemegyszer megelégedett elképzeléseinek megrajzolásával. Terveiket nyomtatásban adták közre. Sajátos módon elképzeléseik így is hatottak: az 1800-as évek építészeti generációja ötleteiket terveikbe beépítette és sok mindent megvalósított merész elképzeléseikből. E felfogás legkövetkezetesebb képviselője Párizsban Claude-Nicolas Ledoux volt, rajta kívül Etienne-Louis Boullé és Jean Jacques Lequen tartoztak a mozgalom első úttörői közé. A francia forradalmi építészek eme első generációjából hazánkban Isidorus Marcellus Amandus Canevale tevékenysége a legismertebb

1

0. Az építész legfontosabb hazai munkái Vác városához kötődnek: az ottani székesegyházat (1762—1772) Migazzi Kristóf megbízásából építette és ugyancsak ő tervezete az 1764-ben elkészült diadalívet. A XVIII—XIX. század fordulóján aztán Kismarton (Eisenstadt) került a figyelem középpontjába: Esterházy Miklós (II) herceg előbb Thomas de Thomonn-t szerződtette, aki 1794—1798 között a „Múzsatemplom", majd a fürdőépület kupolás-portikuszos tervét készítette számára. 1803-tól — legalább is formálisan — Charles Moreau kapta az első hercegi építész tisztjét. Míg Thomonn elképzelései rajzon maradtak. Moreau terveinek egy részét meg is tudta valósítani. Munkatársai között több neves építészt — Kaufmann hívta fel. Zádor A.: Építészeti tervek a XVIII. századból. .Archeológiai Értesítő 1935. 177. o. A forradalmi klasszicizmus fogalmát Zádor .Anna vezette be a magyar müvészettörténetírásba —a kifejezést sokáig német formájában — Revolutionsklassizismus —használta. 9 Zádor A.: Pollack Mihály 1773—1855. Bp. 1960. A klasszicizmus kialakulásának néhány problémája. Isidor Canevale munkásságáról érdemben először Zádor .Anna emlékezett meg: Zádor A: A klasszicizmus kialakulásának néhány problémája 61. o. Az építész bécsi munkásságáról: Wagner-Rieger, R.: Wiens Architektur im 19. Jahrhundert. Wien, 1970. 75. o. 226